Bizakodás
Erdei Kálmán emlékére
Még néma ez a vidám zene,
Nem jut el a fülemhez semmi nesze.
Egykor öröm volt hallgatnom,
Élmény volt minden percét vágynom.
Egy őszi dal ma halkan jött felém... -
...és régi álmok futottak elém;
mint kis gyermekek, rúgták az avart,
s hogy csimpaszkodnak rám, az sem zavart.
Valami szépet akartam most írni
és ez nem tréfadolog
Valami szépet akartam most írni,
mert a lélek megadta magát.
Térdre és imára készteti az Isten
az ember testét és büszke egóját.
Mert elmúlik egyszer minden,
elmúlt most bennem a nyár,
üresnek érzem a szívem,
elhervadt ezeregy vágy.
Kopogtatnak szívem ajtaján
Az elmúlt, jóságos cimborák:
Látogatóba jönnek `bájosan`
Mert a rohanó idő lábnyoma
Emléktáncra libben álnokan.
Már jól tudom, egyenes vagy görbe.
Selyem-óceán fon egyre körbe-körbe,
és ringat ezerfényű színbe csent remény,
hogy talán most igen: végre élek én!
Nem szól bennem a vers,
nem szól bennem az ének,
lecsapott rám a sors,
szinte alig élek.
Keserű mosoly ül kába fejemben,
Bensőm zubog enyhe remegésben,
Magam kis porszemnek érzem,
Ahogy néz le rám e szent perem.
Út a jövő fele
Meg sem vettük a mozijegyeket,
Nézzük mégis saját filmünket.
Zajlik benne éppen a könnyfakasztó,
Világméretű, szomorú filmhíradó.
Menekültem a világtól szürke messzeségbe,
Álomba zuhantam mélyen, megszűnt szenvedésem.
Kértem az Istent, beszélgessen egy kicsit velem,
Legyünk ma jóban, adjon új erőt, hitet nekem.
...ha nem űzik az álmok,
s mint a szilárd, hűvös rácsok
mögé bújt lélek, kárhozva tűr.
Letekint az Úr Sion hegyéről,
és megáldja Ábrahám fiait és lányait,
mert irgalma hatalmas az Őt félőkön.
Igazságos bíró Ő mindenek fölött:
megkönyörül kiválasztott népén,
s kik segítségül hívják az Ő nevét
szorongattatásuk idején,
s kik hálával áldoznak az Ő oltárán...
Kívánok boldog esztendőt:
Maszk nélküli friss levegőt,
Ölelésnek hadak árját,
Szebb napoknak boldog párját!