Bizalom
Hozzád szólok, ki a Nap melegét osztja szét.
Hozzád szólok, ki a langyos szellővel legyez.
Hozzád szólok, aki hallgatsz, nem beszélsz.
Hozzád szólok, kinek a patak csörgedez.
Értelmet adj!
Hogy létezésem végén ne csak a csend maradjon,
Ne hulljak végleg el a semmibe!
Krumplipüré és fasírt,
könnyű kis zacsis leves,
undi, drapp sütőpapírt
gyűr ölbe a szemetes.
Vak lettem,
mégis szaladok.
Istenem, adj valamit,
amibe kapaszkodhatok.
Az öröm mindig megmarad,
ha magával visz a Nap,
mint labda a pöttyöket...
Mint rohanó, kis patakok,
nyugtalan verdesett lelkem -
hol itt, hol ott méregették,
és megtört szárnya reszketett.
Kis karácsony, nagy karácsony,
hová tűnt a maszk a számon?
Ha nem látod, otthon vagyok,
nem büntethetnek a nagyok.
Valami szépet akartam most írni
és ez nem tréfadolog
Valami szépet akartam most írni,
mert a lélek megadta magát.
Térdre és imára készteti az Isten
az ember testét és büszke egóját.
A parázsló felhők mögül kibújó nap
ezernyi csodával hívogat, csalogat,
megtölti szívemet szeretem érzéssel,
szabad szárnyalással fent a nagy kékségben.
Mindenkinek szüksége van
egy őszinte, segítő kézre,
s hogy valaki azt súgja neki,
hogy megérti: és megérte.
Ezüstesőn áztam - őszbe értem,
ezüstös tócsa mossa a lábam,
volt, hogy elestem, kopott a térdem -
egykor suhantam a zsenge nyárban
Szívpitvaromban gubbaszt a bánat -
elűzi nyomban - senki sem bánthat,
szembogarában a hűség fénye,
babonáz folyton emberi lénye
Rózsavízben fürdik lelkem,
heveredem sziromleplen,
az ajkamon rúzs a csókod,
parfümöm vagy - szórod bókod