Boldogság
Volt,
Mikor
Még hittem
A mesékbe`...
A boldogságba`.
Szűk kereteid között
rabod vagyok, míg élek.
Bár sosem tűnsz elégnek,
Te vagy mindenekfölött.
Élt egyszer egy mezei nyúl,
korán árva lett szegény,
maga élte a világát,
élete lett oly szerény.
Álmodtam egy új világot,
ahol semmi nem hiányzott,
boldog volt ott minden ember,
vidáman ébredt fel reggel.
Gyermeknap szép alkalmából mit is kívánhatnék?
Ne csak e neves ünnepen örömködjön a nép.
Két apró csillag ragyog az éjben,
elérhetetlen égi messzeségben.
Gyermekként az égre nézve
sokszor megcsodáltam,
mindig a két csillag közelébe vágytam.
Kint a kertben hanyatt fekszem,
arcomra ragyog a nap,
lepketáncot nézek éppen...
Lábujjhegyemen lebegve hintek csókot
a finom bőrén illatos nyakadnak,
hol áramló verőereidet óvod -
s apró barázdák bőrödön tapadnak.
Halk sóhaj leszek - elszököm,
pihenek, majd egy szívrögön,
dúdolok, lábam lógatom,
teljesül minden óhajom
Sok-sok év, ami végtelennek
tűnt, az most elröpült,
hirtelen vége lett.
Ezért e sok virág.
Síkfőkúti háznak
teraszán pihenek,
gyönyörű, szép őszben
írom a versemet.
Nem vagyok egyedül, most mégis úgy vagyok,
tán - ezt nem tudom - vigyáznak rám az őrangyalok.
Van nékem párom, az én Erzsikém,
de mit tehet az ellen, ki nyakában kolonc,
ki önmagában nem több, mint egy szánalmas nyomoronc.
Este ültünk a hűs ligetbe`,
Azúr-selyemfény... rajtunk leple.
Úgy vártunk már, s megszülettél.
Az én kis unokám lettél.
Mostantól, ha hallom neved,
legédesebb szó már nekem.
Egy angyali szépség minden egyes hölgyünk,
aki mellettünk él és bolyong közöttünk.
Boldogságot adnak ők a férfinépnek,
zálogul csak mindig szeretetet kérnek.