Búcsú
Akkor is május volt, nyílott a hárs, emlékszem,
Sok virággal díszítve várt ránk a tanterem,
Aznap utoljára szólt az iskolacsengő,
Nem pengő, akár a szívünk, olyan feszengő.
A sok-sok türelmet,
a tudást köszönjük,
kik nekünk adták ezt,
most őket köszöntsük!
Elballag a sok diák,
Elhagyják ma az iskolát.
Egy kézfogás és vége,
Eltelt a négy év végre.
Haza akarlak vinni,
Szépen elcsomagolni,
Szeretnélek hívni,
De sorsunk meg kell még írni.
Jóságod sosem feledem!
Két picike kéz és két aprócska láb,
Tudtam, hogy egyszer hozzánk hazatalál,
Hogy mi kell majd hozzá, azt nem sejthettem,
Hiszem, hogy fentről segítettél engem,
Előrementél, de hiányod itt maradt,
Szívem apró darabjaira szakadt,
Jóságod feledni sohasem lehet,
Minden, mi jó bennem, belőled ered...
Keleti Pályaudvar
addig marináltad az ajkaimat
míg nem tudtam levegőt venni
a dolog a vágyról ennyi.
Déli pályaudvar
Most én köszöntem így el.
Úgy érezted, menned kell.
Túlkombinált érzelmek.
Hogy maradj, nem kértelek.
Búcsú tőled
Tudtuk, hogy nem lehet örökké.
Mert semmi sem válhat röggé.
Bortól vöröslik édes ajkam,
Amit lassan benyakaltam.
Bár igazán nem akartam...
Kis körte
Öreg körtefánk ága
ráhajlik a garázsra,
mint egy nyitott tenyér,
érinti a tetőt, mely
fehér sapkát öltözött,
amikor a tél beköszöntött!
Te vagy, kire mindig jó szívvel gondolok!
Igaz, hogy nevetni most nem nagyon tudok.
Elmém visszacsalja hangodat fülembe,
csak egy apró könnycsepp csillan meg szememben.
Nyár vége van, készül az ősz,
Ritkák már a mulatságok,
Munkához lát tanár és csősz,
Viszlát, nyári bohóságok!
Ég veled, Te kárhozott álom,
Te sose létező világom!
A vakító köd feloszlott már,
A vihar sem tombol tovább.
Mondjátok, kedveskéim,
Nektek mit adhatnék,
Mi lenne az, mivel
Hasznotokra lehetnék.