Búcsú
Mióta elmentél, a fény
avarba hulló tünemény,
utat keres a némaság,
s csend marad végül jó barát...
Elmúlás hervad és reszket,
most jő a vég vagy a kezdet?
Mosollyal köszöntsük az őszt,
tárt karokkal várjuk a bőszt:
már susogva, lángolva jő...
Nehezen ébredek,
kint még korom az ég,
reggelek hűvösek,
csöppnyit alszom na még.
Ha el akarsz menni, csak menj, menj tovább,
Túlélem nélküled, ha szemem nem lát.
Nem fogok neked soha könyörögni,
Bánatos se leszek, nem is örülök.
Talán így jobb lesz mindkettőnknek, drágám,
Nem könyörgök neked, vándor madárkám.
Tévedtem.
S most lármázik újra a fájdalom,
Nem hagy nyugodni éjjel, se nappal,
Fejemben azt az ajtót becsapom,
Hol távoztál ezelőtt két nappal.
Egy láng
izzott mélyen
a lelkemben,
ahogy a nyár
aranyló színekben...
Anna napján júliusban
búcsú volt a mi falunkban,
minden évben nagyon vártuk,
hangulatát úgy imádtuk.
Egy kebelbarátság margójára
Sodródtam az árral az élet nagy tengerén.
Csak lebegtem, és nem tudtam, ki is vagyok én.
Hatalmas örvények lerántani készültek.
Gyönyörű, vad madarak fölöttem repültek.
Menj innen, hagyj!
Többet ne is lássalak!
Egy esélyt sem kapsz!
Éppen eleget vártalak...
Belém reményeket tápláltál,
Vagy csak az elmém játszott?
Szavad szívemnek hirtelen
Szép kis gödröt ásott...
Édesapámmal még...
Nem gondoltam, jó apámat
most kísértem angyalútjára,
gyásszal itatott, rossz szívének
végső keresztgolgotájára.
Köszönöm az életem...
Újból keményen tizedeli
szeretteimet a végzet,
a gyászleplébe öltözik
nálunk örökre az élet.
Feketenévnap, december 29.
"Március 7." a dátumod,
Téged ünnepeltünk e napon,
December 29-e is rólad szólt,
ekkor mentél el 23:30-kor.
Búcsú tőled.
Mikor a szobába toppantam,
Igazán még fel se fogtam,
Elmentél oly hirtelen, gyorsan.
Könnyek közt síromnál ne állj,
nem vagyok ott. Lelkem messze jár...
Szeleknek szárnyán szállok én,
követlek csillogó hópihén,
szitáló langy eső neszén.