Búcsú
Egy kebelbarátság margójára
Sodródtam az árral az élet nagy tengerén.
Csak lebegtem, és nem tudtam, ki is vagyok én.
Hatalmas örvények lerántani készültek.
Gyönyörű, vad madarak fölöttem repültek.
Menj innen, hagyj!
Többet ne is lássalak!
Egy esélyt sem kapsz!
Éppen eleget vártalak...
Belém reményeket tápláltál,
Vagy csak az elmém játszott?
Szavad szívemnek hirtelen
Szép kis gödröt ásott...
Édesapámmal még...
Nem gondoltam, jó apámat
most kísértem angyalútjára,
gyásszal itatott, rossz szívének
végső keresztgolgotájára.
Köszönöm az életem...
Újból keményen tizedeli
szeretteimet a végzet,
a gyászleplébe öltözik
nálunk örökre az élet.
Feketenévnap, december 29.
"Március 7." a dátumod,
Téged ünnepeltünk e napon,
December 29-e is rólad szólt,
ekkor mentél el 23:30-kor.
Búcsú tőled.
Mikor a szobába toppantam,
Igazán még fel se fogtam,
Elmentél oly hirtelen, gyorsan.
Könnyek közt síromnál ne állj,
nem vagyok ott. Lelkem messze jár...
Szeleknek szárnyán szállok én,
követlek csillogó hópihén,
szitáló langy eső neszén.
Utolsóm
Már rég nem láttam
S kacaját sem hallottam,
Hiányzik Ő, kivel akartam boldog lenni,
S vele az életet végre komolyan venni.
Fejét veszti a Nap, sír a Hold érte.
Áldozatot hoztak értem és érted.
Ne hagyjuk a csillagokat egyedül ragyogni,
Hisz elfelejtjük egyhamar egymást szeretni.
Az utolsó nap, mit annyira vártunk,
és most mégis könnyező szemmel állunk,
megkopott padok némán integetnek,
vár egy új világ, amely ismeretlen.
Ötven év távlatából
Még most is fülembe cseng
A csengő berregése...
Víg kacaj körüllengett.
Álmomban gyönyörű, sötét hajad
Rásimult gyöngéd arcodra lágyan,
Vonzotta szemem még puha ajkad
Lágy, derűs mosollyal a sarkában.
Most mondanék annyi mindent,
kérem inkább a Jóistent,
adja át a szóvirágom -
- míg itt voltál e világon
Kusza gondolatok a halálról
Sötétségnek vége, világosság,
Itt vagy végre értem, Meseország?
Fekszem itt egy fehér ágyacskában,
Öltöztetve tiszta szoknyácskában.