Búcsú
Az
ágyánál álltam,
s elengedtem a kezét,
s közben figyeltem halkan
búcsúzó, könnyes tekintetét.
most már csak egy régi
fényképről nézel vissza rám
s néha elhiszem hogy
te is látsz engem talán
hiú ábránd hogy a jövőben
újra láthatom az arcod
de nem tudom elfeledni
szelíden hívogató hangod...
A szemem sarkában őszinte könnyek
lelkem legmélyéből a felszínre törtek.
Szép ruhájából, mi megmaradt
reggel csendesen levetette,
itt áll most tépetten, kifosztva,
s fázósan megremeg a teste.
Azt, hogy "Maradj velem", már hiába kérem.
Könnyet csalsz szememből, mint "Homok a szélben".
Olyanok nem lesznek többé az "Évszakok",
"A csönd éve" bennünk fájó nyomot hagyott.
"Itt ülök csillámló sziklafalon..."
Bűneimért kirótt ár,
hogy számomra már
minden egyes pillanat
érted megtett mozzanat?
Teli voltál élettel
Szabad szívvel éltél,
Semmitől se féltél.
Mikor tőlünk elmentél,
Egy más világba léptél.
Mióta elmentél, a fény
avarba hulló tünemény,
utat keres a némaság,
s csend marad végül jó barát...
Elmúlás hervad és reszket,
most jő a vég vagy a kezdet?
Mosollyal köszöntsük az őszt,
tárt karokkal várjuk a bőszt:
már susogva, lángolva jő...
Nehezen ébredek,
kint még korom az ég,
reggelek hűvösek,
csöppnyit alszom na még.
Ha el akarsz menni, csak menj, menj tovább,
Túlélem nélküled, ha szemem nem lát.
Nem fogok neked soha könyörögni,
Bánatos se leszek, nem is örülök.
Talán így jobb lesz mindkettőnknek, drágám,
Nem könyörgök neked, vándor madárkám.
Tévedtem.
S most lármázik újra a fájdalom,
Nem hagy nyugodni éjjel, se nappal,
Fejemben azt az ajtót becsapom,
Hol távoztál ezelőtt két nappal.
Anna napján júliusban
búcsú volt a mi falunkban,
minden évben nagyon vártuk,
hangulatát úgy imádtuk.