Búcsú a szerelemtől
Várok rád, ha eljön az éj,
s ha a szívünk majd összeér......
Egy nap, amikor újra felhőtlenül boldog vagyok.
Egy nap, amikor nem hiányzol már.
Egy nap, amikor nem vágyom utánad.
Egy nap, amikor múlik az idő,
s én szállok az időnek szárnyán.
...szemed, mint
barna máz,
beleolvadt a világ,
s mint fájón édes
dallamok,
szívemre forrón
rácsorog...
Ha tudnád, mit érzek, ha levegő -
Csúszik le kiszáradt torkomon,
Ha látom, ha nézem a lebegő -
Képed a remegő polcomon.
Visszatekintés
Mikor jön a szeptember, érzed már,
hogy egy nagy vihar fejed fölé száll.
A nagy viharban jönnek a gondok,
amiket most neked is elmondok.
Majdnem húsz év telt el azóta, hogy egymásba szerettünk,
Hogy egymás karjában megtaláltuk a helyünk.
De a halál hamar rád talált,
S szívem megtörtté vált.
Lehetnék szellő, mi simogatja arcod,
vagy csendesen legördülő könnycsepp,
mi lelkedből született,
s szíved fájdalma megteremtett.
Szívemben többé nincs helyed.
Úgy érzem, új életre keltem,
És tiszta lappal indulok,
És amit tettél, elfelejtem.
Ég kékjében fürdőző
favirágok.
Szeretet színében tündöklő
tulipánok.
Gyenge kis csalogány száll egy megtört ágra,
Onnan néz le búsan a szomorú tájra...
Mindent, mit mondhatnék, ma egy dobozba rejtem.
Talán vele halok, ha onnan egy napon kiengedem.
Megszáradt, fáradt érzések, kiégett szívek gyásza
Néz most ki börtönéből a megsárgult homályba.
Mi vagy számomra - nehéz elmondani,
veled egy új világnak nyíltak távlatai.
Sírni ma nem tudok. Élve, égve,
vízre feküdve csak álmodozok,
itt vagyok, itt vagyok élve, félve,
fekszem folyó csendes vizére.
Látja, néz a semmi, nem érzi senki.
Elsodort mellőled az áradat,
de most is érzem feltörő vágyadat,
és érzem a saját vágyamat is.
Most érzem igazán a hiányod,
kiáltok, viszont a hangom már nem ér el téged.
Fényed, melyben egykor tündököltem, mára már sötét magánnyá vált,
elszállt az idő, szálljak el én is, kedvesem?