Búcsúzás
Miskolctapolcai wellness-szállón
születésnapot ünnepeltünk.
Egy számunkra kedves házaspárral
kedélyesen elbeszélgettünk.
Búcsúzni jöttünk... vagy mégsem?
Búcsúzni jöttünk... vagy mégsem?
Elkísérünk téged,
Hogy utolsó földi utadon egyedül magad ne érezd.
Hisz sosem voltál egyedül,
Boldog hangod a lelkünkben csendül,
Segítőkész, kedves lényed,
Barátságod, önzetlenséged.
Számvetés
...a Vén-hegyen hangos, víg szüret,
csilingelő lovaskocsik hordóiban
puttonyok terhe: édes must lehet...
Még zene fülemnek a hangod,
még látom, kék szemed hogy nevet rám,
de már nem hiányzom néked, beérted
kevesebbel, érted nem hatott imám...
Akkor is május volt, nyílott a hárs, emlékszem,
Sok virággal díszítve várt ránk a tanterem,
Aznap utoljára szólt az iskolacsengő,
Nem pengő, akár a szívünk, olyan feszengő.
A sok-sok türelmet,
a tudást köszönjük,
kik nekünk adták ezt,
most őket köszöntsük!
A torkomban dobog a szívem,
s nem értem, még mindig nem
és nem...
mert felfoghatatlan dolog a halál,
főleg, ha ilyen fiatalon
teszi, hogy rád talál.
költőtársak emlékére
Ma este kiesett kezünkből a toll,
Ma este megállt a gépben a papír.
Ma este nem működött a számítógép,
Ma este szomorúan szólt a hír.
Itt állok, könnyben a szemem,
Hiányod gyötri meg szívem,
Táncosként szép, fehér színbe
Öltözött gyötrődő lelkem.
Búcsúajándékom
Itt a nap, mikor közelemben érezlek,
Mikor emberi föld s angyali mező kapuja
Kitárulkozva összeköt két világi végzetet.
Élőt s holtat.
Sírodon koszorú,
sok színes virág,
a szívem szomorú,
álmokért kiált.
Bár a szívem ma gyászba öltözött,
de a Te fényed már csillagok között,
lehajolsz, szelíden letörlöd könnyemet...
Egy igazi doktor bácsi emlékére
Egy jó barát csendben végleg lehunyta szemét,
harcolt a kórral, mi tönkretette életét.
Méltósággal, emberfeletti küzdelemmel
viselte szenvedését, elviselhetetlent.
Éjjel nyíló rózsa voltál,
És reggel nyugvó nap nekem,
Tündöklőbb bármelyik holdnál,
Nyitva tartottad két szemem.