Búcsúzás
Búcsúzni jöttünk... vagy mégsem?
Búcsúzni jöttünk... vagy mégsem?
Elkísérünk téged,
Hogy utolsó földi utadon egyedül magad ne érezd.
Hisz sosem voltál egyedül,
Boldog hangod a lelkünkben csendül,
Segítőkész, kedves lényed,
Barátságod, önzetlenséged.
Számvetés
...a Vén-hegyen hangos, víg szüret,
csilingelő lovaskocsik hordóiban
puttonyok terhe: édes must lehet...
Még zene fülemnek a hangod,
még látom, kék szemed hogy nevet rám,
de már nem hiányzom néked, beérted
kevesebbel, érted nem hatott imám...
Akkor is május volt, nyílott a hárs, emlékszem,
Sok virággal díszítve várt ránk a tanterem,
Aznap utoljára szólt az iskolacsengő,
Nem pengő, akár a szívünk, olyan feszengő.
A sok-sok türelmet,
a tudást köszönjük,
kik nekünk adták ezt,
most őket köszöntsük!
A torkomban dobog a szívem,
s nem értem, még mindig nem
és nem...
mert felfoghatatlan dolog a halál,
főleg, ha ilyen fiatalon
teszi, hogy rád talál.
költőtársak emlékére
Ma este kiesett kezünkből a toll,
Ma este megállt a gépben a papír.
Ma este nem működött a számítógép,
Ma este szomorúan szólt a hír.
Itt állok, könnyben a szemem,
Hiányod gyötri meg szívem,
Táncosként szép, fehér színbe
Öltözött gyötrődő lelkem.
Búcsúajándékom
Itt a nap, mikor közelemben érezlek,
Mikor emberi föld s angyali mező kapuja
Kitárulkozva összeköt két világi végzetet.
Élőt s holtat.
Sírodon koszorú,
sok színes virág,
a szívem szomorú,
álmokért kiált.
Bár a szívem ma gyászba öltözött,
de a Te fényed már csillagok között,
lehajolsz, szelíden letörlöd könnyemet...
Egy igazi doktor bácsi emlékére
Egy jó barát csendben végleg lehunyta szemét,
harcolt a kórral, mi tönkretette életét.
Méltósággal, emberfeletti küzdelemmel
viselte szenvedését, elviselhetetlent.
Éjjel nyíló rózsa voltál,
És reggel nyugvó nap nekem,
Tündöklőbb bármelyik holdnál,
Nyitva tartottad két szemem.
Fényvarázs
Még meleget ont, mint a kazán,
de esteledve fáradtan pislant,
s egyre távolodik lazán,
mint szemafor, bevillant