Búcsúzás
Ballag már a dédunokám,
óvodának vége van,
elkezdődik az iskola,
tanulásnak tétje van.
Amikor elvesztettelek, április 6. volt.
A Halál életet olt.
Fél öt a végzetes perc,
Mikor lelked nyugalomra lelt.
Drága barátnőm, Isten Veled! Hozzád szól most búcsúversem,
Hogy mindez hogy történhetett, számomra felfogni nem lehet...
Tudd, hogy számomra mindig lesz helyed, hisz a szívem soha nem feled.
Elteszek neked egy szegletet, melybe senki soha be nem jöhet!
Drága barátnőm, Isten veled, Rád már vigyáznak az égiek!
Elbocsátó
Drága kedvesem, legyen hát ez az utolsó,
suttogó titkaim már nem tudod meg.
Remeg a hangom és szívem fájt, mikor elköszöntél,
megtörtél, és velem együtt te is megtörtél.
"Visszapillantó"
Ne feledd el, hogy honnan jöttél,
ha felvitte az Isten a dolgodat.
S gúnyos mosollyal arcodon szemléled,
képzeld trónodról a "pórokat".
Öregedő, őszülő év
gyermekeit hívja,
türelmesen várakozik,
hisz az adott szóban.
Kárhozott vagyok. Már semmit sem érzek,
csak bolyongok az üres pusztaságban
lelkiismeretem kopott romjain,
és csontvázzá aszott szavak roncsain,
melyek értelmét már régen nem lelem.
Az idő múló szárnyán lépkedve,
Csak az emlékeken merengve
Eljött hát egy újabb esztendő,
Ennél már nincs több veszendő.
Temetnek egy öreg vajdát,
sokan elkísérik,
halkan sír a hegedűszó
egészen a sírig.
Szeretet él szívében, így akarta egyik isten.
Miért akarták így ezt, hogy pont ő neveljen?
Megtanított engem hát a jóra, hol van az igazság.
Tanítónál ő többet ér, vidámság tölti szívét.
De voltak nehéz hetek, szomorú volt az élet,
Nehezen járt az óra, együtt vártunk a jóra.
Ha időm elfogy itt a földi létben,
én érintelek majd viharban, szélben,
én simogatlak a napsugárban,
ott leszek majd minden kézfogásban.
Szikrát szór lovadnak
patája az éjben.
Kezet ráztunk veled
nem is olyan régen.
Sötét úton járok, és ti mellettem álltok,
Lábam előtt a föld is megnyílik, látjátok?
Feljött a hold, s fénye bevilágítja az éjszakát.
Ha megállsz, halkan, csendben meghallod az éj szavát.
Beragyogja ezüst fénye az arcodat,
Lelkedből előhozza szomorú titkodat.
Már hervad a nyár,
őszi falevél temeti lépted,
úgy fáj, sajog a hiányod,
hiányoznak a beszélgetések.
Ha idő lehetnék,
adnék napokat, perceket,
nem vagyok idő,
elszálltak a rohanó évek...