Bújócska
Várjuk, csak várjuk
Mikor lesz vége,
Elő a sutból
A gyermekjáték,
Ma ipi-apacs lesz,
Holnap, ki tudja?
Tiltott sóhaj
Ebben a békés erőszakban állva,
ahol a kényelem érzetét elsöpörték,
csupán értelmetlen harcok maradtak már,
s küzdenek, de ők maguk sem tudják, miért.
Szürke felhők közt
telet űzve el darvak
még bújócskáznak!
Indul a nap gyenge fuvallattal
szellő lebbenti rám fénysugarad.
Olyan vagyok, mint az álom,
Megjelenek, ha nem várod.
Mindennap egy kicsit máshogy,
Csak a szíved kell kitárnod.
Szólj, ha látnád az öreg birs mögött
vagy rajta, ahogy épp csimpaszkodik!
Nádszálak közé
bújt el a tavasz,
szép nyárnak öltözött,
így lett nagy kamasz.
lassan csordul a hólé
köd csipkézi a tájat
talpam alatt a kövek
tegnapi dalt dudorásznak
Hegygerinc hátán kecsesen táncol,
faágak között gyakran viháncol,
nyargal a réten, virágot szakajt,
sohasem ül le, hiába a pad.
Vad, mélykék égen,
felhők tövében
bújócskát játszik
a napsugár.
behunyt szemmel a messzi távolban
látom a múltat, s nézem a jelent,
találkozómat megint lemondták,
bárcsak tudhatnám, mindez mit jelent?!
Incselkednek a hunyócska évek,
amíg lassan fától fáig érek.
Szél a kertben tündérfürtön játszik.
- Egykéthánégy! Így számolok százig!
Csak egy levél, tükrén a tónak,
Félsz, mint didergő, csupasz árnyék.
Dércsípte szirmok becsukódnak,
Őszi ködben vacogva fáznék.
Csillagok bújócskáznak
Az éjszakának mezején,
Hold is csak dúdolászna,
Ha együtt lennénk Te s én.
Ipi-apacs,
a számolás hosszán kiszámollak,
tegnap csak tízig,
ma százig kellett,
s míg hunyok vigasztalódnak
bennem a fa mögé állított gondolatok,
barna kérge tenyerem horzsolja,
mert úgy tanultam, én a lombig nyúlok.