Bújócska
Játsszunk, játsszunk,
valamit, valamit,
mindegy, mindegy,
akármit, akármit,
fogócskát fogjunk
csokorba, csokorba,
bújócskát bújtassunk...
Bán-patak partján,
fűzfák árnyában
elbújtam egyszer,
s (ím`) ezt láttam:
Lágy víz hullámán
pici kis halak
futkostak fürgén
a habok alatt...
A ka-to-na lá-ba-nyo-ma,
csu-pa, csu-pa ga-la-go-nya,
a mu-zsi-kus ke-ze-nyo-ma,
csu-pa, csu-pa ze-ne-bo-na.
Bújj el gyorsan, számolok,
Én vagyok a hunyó!
Pics-pacs megtaláltalak,
Nem lesz ebből bunyó!
Mintha kósza szellő járná át az idegeimet,
Fel is borzolgatja néha, de ez így nem mehet!
Ha a legfontosabb az életedben eltűnt a szemed elől,
és hogy hol is lehet? Fogalmad sincs afelől.
Mennyi lehetőség van a szóban.
Játszik a képzeletünk, és csapongva
Megpihen egy régi fáskamrában.
Ahova csók miatt bújtunk csacsogva.
Bújócskázik a nap az égen,
felhő sütkérezik fényében.
Néha lekacsint ránk, a földre,
napsugarat szór sűrű ködre.
Sokáig kerestelek,
De eddig nem leltelek.
Mondd, hol voltál?
Mondd, hova bújtál?