Család
Figyelj, őrangyalom!
Végy magadhoz társat,
minden gyermekemet
egyformán vigyázzad.
Készül a lélek,
testben feléled,
kisbaba sír, ha örülhet a fénynek!
Élt egyszer egy mezei nyúl,
korán árva lett szegény,
maga élte a világát,
élete lett oly szerény.
Dédunokám gyermeknapon
elment a bábszínházba,
megnézte az előadást
anyja társaságába`.
Álmodtam egy új világot,
ahol semmi nem hiányzott,
boldog volt ott minden ember,
vidáman ébredt fel reggel.
Drága szüleim, köszönöm, hogy vagytok nekem,
Hogy vigyázzátok, óvjátok néhol megviselt életem.
Dél volt, pihenőnap. Apa pihent,
nagyi kötött, papa lapból izent.
Arca bölcs volt, pörgéje szalutált,
füstös pipája alatt hamutál.
Két apró csillag ragyog az éjben,
elérhetetlen égi messzeségben.
Gyermekként az égre nézve
sokszor megcsodáltam,
mindig a két csillag közelébe vágytam.
Csillognak a gyermekszemek,
harmatcsepp virágon remeg,
gyermeknapra várva
mindenütt csak játék, béke,
beleveszhetsz sűrűjébe
vidáman kiáltva!
"Formáltál engem örömödre,
két könnyű lábbal, szinte szállnék,"
s tétova lépteid követve
már én lennék a féltő-árnyék.
Úgy vártunk már, s megszülettél.
Az én kis unokám lettél.
Mostantól, ha hallom neved,
legédesebb szó már nekem.
Csak néz a gyermek, félelem
tükrében ég szeme,
reményt vesztve oly képtelen,
ám hinni kellene,
a pályaudvar még hideg,
a vonat messze ér,
sötétben kis lelke tipeg
és nem érti, miért?
Tanácskozánk családdal,
Mindig van miről,
Főként táncolással
Ütjük el az időt.
Háború s a nőnap
Drága Júliám, egyetlen mátkám,
bár ma az arcodat látnám,
két határt átszeltél, tőlem
messzire mentél.
- Ti aztán maradik vagytok a végeken!
Mért sütik ezt reánk? - konokul kérdezem.
Templomba járnak csak elbutított népek,
kik örök életet Istentől remélnek?