Csalódás
Engedtem magamnak egy kósza félmosolyt...
Nem tudom, ki lettél,
Régen itt voltál, most eltűntél,
Fáj, nem is tudod, hogyan fáj,
Ez a folytonos, értelmetlen viszály.
Hajnalra fordult az idő, az ég pirkadt,
komor lelkemben érted a vágy hirtelen virradt.
Szívem egyre jobban, vadabbul dübörgött,
hisz jómagam a fészekben egyedül ücsörgött.
Vékony jégen táncol a lélek,
titkok izgalmas ritmusán lépked,
(egy-két-há-egy-két-há)
így szárnyal rá!
Először azt mondtad, jó lesz a szürke,
itt-ott fehérrel ecsetelve.
Aztán zöldet akartál, és kék eget,
azután rózsaszín felleget.
Egyedül... Csendben... Szomorúan...
Az örök, kínzó szenvedés kapujában.
Múlt időknek és maiaknak Holdja
Fogait szívta derék bátyám, a Hold
A régmúlt, letűnt, mesés estéimen.
Keblét cifráztatta meg szemeimen
S neki ásítottam emlékeimen.
Szakadék peremén állok,
Oly rég csak rád várok,
Átölel a mély sötétség,
Nincs bennem több kétség.
A bűnbak megtalálva, ez a szerep... ez megy,
pörög a filmem, nézd, még mindig ingyenes a jegy!
Érdekes egy történet, tudom, nem egy kasszasiker...
dráma, misztika, kabaré - áruld el, még mi kell?
mostanában semmi a kedvem
szédül a világ éled a homály
mostanában hamis a szó
a zene csak bőg és nem ad örömet már
mostanában hegyes karmokkal fest
az égre a göcsörtös faág
mostanában mozdulatod
bántás nézésed korbács...
Magányos vonat visz tova,
Útja sem volt jó soha,
Célja is csak mostoha,
Így marad meg egymaga.
Öreg Hold az égen egy történetet mesélt
arról a kislányról, ki mindig szívből remélt.
De ahogy rohantak a gyorsan pergő évek,
egy pillanat alatt a kislány is felnőtté érett.