Csermely
Csermelyként csordogáló jóságod
Mostanság azt látom, hogy borzasztó cudar ez a világ,
de egyet tudnod kell, hogy te választhatod meg az irányt.
Mert tombolhat körülötted e tébolyult, szegény kis ország,
ha te nem hagyod, hogy elsorvadjon szívedben a jóság.
Könny nélkül sír a csermely a fák között,
csacsogó szomjjal nem szürcsöl a madár.
Száraz sziklák lihegnek most a víz helyett,
ím szunnyadó áldás, a mohás meder-vár.
Zúzmarát szitál a fákról fejedre,
Selymes fürtjeiden megcsillan ezüstje,
Ujjaival hajadat kócolja a szél.
Zizzen a bokron az utolsó levél,
Sóhajtva alálibben már nem remél.
Most festek kék, tiszta eget,
vár a papír és az ecset,
fodros felhőn ül egy angyal -
ő az, aki megvigasztal
Egy aprócska csermely, mely
sziklák közt fakad
a nagy hegy oldalán,
cikkcakkban halad.