Csillag
Csillag voltál, ragyogtál,
A gyerekekkel mindig játszottál.
Eltelt sok év, sok hosszú év.
Ha bűnös voltam, mindig megbocsájtottál,
Elmentél, és nem is búcsúztál.
A köd csak tornyosult,
a kertünk szürke lett,
a gyom is lekonyult,
mint téli sziluett.
Egy titkos helyen, hol kristálymécsek gyúlnak,
észrevétlen járunk, nem láthat senki más...
kezem a kezedben, s a Tejúton is túlra
andalgunk, szárnyalunk, csak miénk a világ...
Havazik... most oly szép a táj - csend és béke -
rád gondolok, fesd be lelkem is fehérre...
tiszta szóval puha gyolcsba boríts engem -
téli álom szárnyán nyújtózó szerelmem...
Tarka szürkébe öltözött este,
Hágott a narancségbolt helyébe,
S ködpamacsnak nedűs, édes teste
Libbent lent alvó fáknak elébe.
Múlt időknek és maiaknak Holdja
Fogait szívta derék bátyám, a Hold
A régmúlt, letűnt, mesés estéimen.
Keblét cifráztatta meg szemeimen
S neki ásítottam emlékeimen.
...méterek
Álmodozásízű szerelem, mézillatod édes.
Mondd te: vajon sohasem láttalak én azelőtt?
Lám, közelebb s közelebb állsz ma a minden előtt...
Véges az éj, lángolj ma nekem! Szép csillagom, égess!
Ma elcsodálkoztam, ahogy felnéztem az égre én,
milliárd csillag egy pici szempárba hogy belefér,
és mégis a messzeség, a távol oly határtalan,
a Föld, mint porszem a végtelenben milyen súlytalan.
Hulló csillag szállt felettem,
Bár messze volt, én átöleltem.
Minden éjjel őrá várok,
Az éjszakával versenyt hálok.
Skarlátbíborban ég a horizont,
mielőtt eltűnne a Nap, kiadja erejét.
Csillag leszek, hogyha kéred.
Fogom kezed a sötétben.
Elfelejted, ami bántott.
Szebbnek látod a világot.
Sose félj!
Ha kérlellek, csak terhellek,
nem is kedvellek, szeretlek...
Tegnap éjjel, égi fényben,
egy tündér libbent elébem.
Nap
Csak lopott parázs a testem kozmosza,
pár évtizedre kölcsönkapott otthon.
Hópehely
Fagyos égboltról fehér
csillagkristály hullik, s
a fekete földet hófehérré hinti,
gyönyörű a táj, ez a kinti!