Csillag
Simogat az érzés, mint egy puha paplan, beteríti testem,
az Égre nézek, és csak a csillagokat lesem.
Ha csillag volnék,
lelkekbe ragyogást hoznék,
legnagyobb sötétségben tűnnék fel,
mint fénylő remény, mely átölel.
Elrepült gyorsan a tavasz,
kibontja szárnyát a nyár,
mint könnyű kis madár,
mintha valahol messze...
Miért oly fájó
minden ősz, és
miért gyönyörködünk
a szép tájban?
Mélységes fekete csillag
Öblösen vetemedik el,
Bomladozó anyag alatt
Kényszerűen nyomva...
Szerelmes csillagok,
Látjátok, itt vagyok.
Alattatok állok,
Dühös szavakat kiáltok!
Hófehér a lelked,
és oly magasan száll
tisztakék égbolton
egy aprócska madár -
gyöngyházfényű tollán
a szabadság öröm,
hogy vegyem kezembe,
talán összetöröm...
Édesanyánk szíve
csupa-csoda kincs,
közepén a gyermek,
kinek párja nincs...
Az én Anyukám -
Fájó csendben távozott,
Az én Anyukám -
Angyallá változott.
Ha felszállsz a földről, meglátod a világűrt,
Hideg van, de a szíved, ki nem hűlt.
Látod játszani a Medvéket, s a Kutyákat,
A Vadásznak is jól megy az íjászat.
Csillag voltál, ragyogtál,
A gyerekekkel mindig játszottál.
Eltelt sok év, sok hosszú év.
Ha bűnös voltam, mindig megbocsájtottál,
Elmentél, és nem is búcsúztál.
A köd csak tornyosult,
a kertünk szürke lett,
a gyom is lekonyult,
mint téli sziluett.
Egy titkos helyen, hol kristálymécsek gyúlnak,
észrevétlen járunk, nem láthat senki más...
kezem a kezedben, s a Tejúton is túlra
andalgunk, szárnyalunk, csak miénk a világ...
Havazik... most oly szép a táj - csend és béke -
rád gondolok, fesd be lelkem is fehérre...
tiszta szóval puha gyolcsba boríts engem -
téli álom szárnyán nyújtózó szerelmem...