Csillag
Hulló csillag szállt felettem,
Bár messze volt, én átöleltem.
Minden éjjel őrá várok,
Az éjszakával versenyt hálok.
Skarlátbíborban ég a horizont,
mielőtt eltűnne a Nap, kiadja erejét.
Csillag leszek, hogyha kéred.
Fogom kezed a sötétben.
Elfelejted, ami bántott.
Szebbnek látod a világot.
Sose félj!
Ha kérlellek, csak terhellek,
nem is kedvellek, szeretlek...
Tegnap éjjel, égi fényben,
egy tündér libbent elébem.
Nap
Csak lopott parázs a testem kozmosza,
pár évtizedre kölcsönkapott otthon.
Hópehely
Fagyos égboltról fehér
csillagkristály hullik, s
a fekete földet hófehérré hinti,
gyönyörű a táj, ez a kinti!
Fehér papíron szép színes álom,
a fekete betű mindent átfon,
szerelmet őriz az ékes írás,
mindent dicsőít, semmit se bírál.
Most újra közeleg
mindaz, mi fáj, hogy
ég majd sírodon az
a gyertyaláng!
Fejem fölött az ég,
körülöttem az erdő csendesen integet,
szél ringatja lágyan pihenni vágyó szívemet.
Megrezzen a lomb, s a gondolat ráül a fákra,
néma a szó, s a beszéd is némán talál ma.
Öledbe, ha bújok... lesütöm szemem,
mint holdezüst selymén nyújtózó csillagok,
mézédes illatok, képek úsznak velem -
az éj méla csendje Tejúton andalog...
Amikor az Isten tenyerére nem vesz,
mikor szünet nélkül csorognak a könnyek,
mikor nincsen egy hang, ami szépen szólna,
s hiába nyílott ki, másé lett a rózsa...
Végtelen abrosz az égbolt,
morzsák rajta a csillagok,
ropogós kifli a vén hold,
ínycsiklandók az illatok...
Magányos kis csillag bolyong az égen,
egyre keresi boldogsága útját.
Merre menjen, hogy végre célba érjen?
Nem tudja még, mi feledtetné búját.