Csillag
Ánizs-illat jár szunnyadó szobámban,
Lámpásom is csak egy szikrányit villan,
Odakint két kabóca zenél párban,
Míg a Hold tánca arcomról elillan.
Nézz most úgy rám, mint a múltkor,
vállad fölött időn-túlról...
oly kajánul, oly cinkosan,
az élet nem vár, elrohan...
Lelket érint a hajnal!
Az égen a Göncöl,
léptem setét, hajnali,
milliónyi csillaggal ballagni!
Gimnazista vers
Lecsendesült órák
hullámai közt úszom.
Úszom a hangos kattogás
éneket utánzó morajlásával a falon.
Rekedt pacsirtám
néha jóleső lenne megállítani,
néha örökre...
Neked
Tengeri horgonyhoz hasonló érzelem,
mi mélybe süllyeszt engem
minden reggelen,
minden reggelen...
Ma reggel nekem dalolt a nyár,
arany kürtjét fújta a napsugár.
Tücsök cirreget hozzá vígan,
fán Ámor feszített büszkén íjat.
Földön térdepelő
Fájón emlékező
Bátor Napba néző
Szemet későn hunyó
Istenre bámuló
Vak ember
csillagász ki az égen csillagokat vadász
az űr nem ismer határt
de itt a földön fogva tartja a szabály
mintha szegény ember elfojtaná baját
hiába ragyog égen a hold
ha egy bánatot elfojt
hiába suhan az üstökös
ha a csillagász küszködő...
apám gyenge pille-testét
viszik már a madarak,
hamvaiból csipegetnek,
csőrük mélyén száz darab...
Én nem tudom, hogy emberként
Mi végre jöttünk e földre,
De azt tudom, veled lenni,
Nem vágyom ennél többre.
Jer, nyár!
Lágy szellőfuvallat,
múló tavaszi sugallat.
Napnak sugara, égi madara,
nap melegét csalogatja.
Óvónéni, fogadd csokrom,
s vele pici pozsgás csókom.
Kit én alig ismertem,
kis ágyamból kilesve
nézegettem.
Kit én nem ismerhettem,
csak meséltek nekem,
ő így harsogta nekem:
táncolj-táncolj, Mariskám,
s mosoly volt az arcán!
Túlra!
Barna ruháján fekete csipke-
virág,
fekete gyöngysor lóg gyönyörű
nyakán.