Csillagok
Emeld fel fejedet a Mennyország felé,
Amit ott látsz fent, az mind a csillagoké.
Rajzoljunk egy szép nagy holdat! -
vagy egy ragyogó csillagot?
De ne sárgát s ne pirosat,
olyat, mi odafönn ragyog!
Leszáll az éj, fények gyúlnak
odafent az égbolton,
varázslatos csillagképek
ösvényein bolyongok.
Kék hold trónol az aszállyal viselős rónaság keblén,
Kilenclyukú híd felől kecskebéka kuruttyolás szól.
Csak némán tátog a gémeskút tövén a borzas repkény,
szunnyadó juhnyáj álmodik kövér-füvű legelőről.
Szikes tavak nádasaiban bóbiskolnak a lilék,
és egy kerecsen álma repül a bővebb esztendőről.
Létem ütött-kopott falán,
Ha meggyengül a szeretet,
Ki ad reményt, lángot,
Ki ápolja szívemet?
Megmentheted a lelkedet,
A szívedet, amíg lehet,
Mielőtt még a rettenet
Beléd mar, tép és eltemet.
Életem hajója sodródik hol folyó, hol kanális vizén,
egyensúlyozva rajta nem úgy énekelek, mint szirén,
időnként a partra vetődök, mint szép uszadékfa,
néha beleesek mélységesen mély szakadékba.
Megszáll egy érzés nyugalommal tölt el
A réten nevetek és lepihenek a friss puha fűben
Megcsodálom az esti csillagokat a szikrázó égen
A forró július legelső éjjelén
A napágyon csillagokat nézek,
Töprengek, valójában ki vagyok én,
És kinek vajon mennyit is érek.
Szeretve lenni úgy, szabadon,
Kitörölni a boldogtalanságom,
Mint csillag az égen, haladom.
Néha úgy elszáll hitem,
kő-borzadt sziklák mögé vetem.
Néha apróvá mállik,
véka sárgöröngy: szép termetem.
Reszket a Hold
Aznap este hideg volt.
Sapkát húzott a Vén Hold.
Kesztyűt meg a kezére,
le ne fagyjon reggelre.
Két apró csillag ragyog az éjben,
elérhetetlen égi messzeségben.
Gyermekként az égre nézve
sokszor megcsodáltam,
mindig a két csillag közelébe vágytam.
tegnap virradatkor látcsővel
fókuszáltam a vénuszt, közel
a horizonthoz, szél-cibálta
fák fölött fénylő csodalámpa,
felnagyítva rezgő űrképlet.
a holdsarló c-je szürkébbnek
tűnt, ám ma hajnalra elveszett.