Csoda
Reménykedtem, fohászkodtam,
És Isten meghallotta imámat.
Nem hittem volna, hogy ily hamar
Az isteni gondviselés betakar.
Langy napsugár ujja érzékem ingerli.
Bőr-pórusaimban vibrál a változás.
Nyár asszony szoknyáját kacéran libbenti,
de távozóban jár a vérmes áldomás.
Valamikor rég,
Hosszú évekkel előbb,
Én falun éltem!
Hej, te vörös rózsabimbó,
bús szívemet felvidító,
ki is nyílsz te nemsokára,
árva szívem vigaszára.
...mellélövök már nem egyszer.
Kimentem hát a piacra,
hátha segíthetek rajta.
Versjáték
Orvoshoz ment egy
egy fiatal apáca,
mert megszúrta Őt
"ott" lenn egy fapálca.
Feküdj a hóba,
várj a csodára,
gyermeki szóra,
tiszta világra,
tárd ki a szárnyad,
légy te az angyal,
sok kicsi vággyal,
égi haranggal!
Kegyetlen, de mégis szép volt ez a világ,
áhítottunk mindig valami nagy csodát.
De nem minden az volt, aminek az látszik,
tudtuk, hogy valami itt bizony hiányzik.
Hiszek a mindig kimondhatóban,
a fenséges és magasztos jóban.
Hiszek az álmodozó önmagamban,
a két kézzel megfoghatóban.
Reggel fölkeltem, mert megérintett az élet,
üde volt, és friss, ragyogott és fénylett...
Mit szeretnél, kérdezte játékosan, lazán,
egy ölelést, egy jó szót ily reggel korán,
vagy csak úgy hagyjalak bennem sodródni,
ahogy az ujjak játszanak a zongorán?
Téli csodát
hozza a szél,
távoli szán,
még ma elér,
gyermeki szív
nyitva, ha kell,
titka, ha hív,
légy ma közel!
Éjjeli kékben
fürdik az éden,
száz kicsi csillag
fényeket önt,
sok pici bársony
száll piheszárnyon:
zúzmara repdes,
tél beköszönt.
Hallgasd a Föld szívét,
csak miértünk dobban.
Ezért kéne nekünk
megbecsülnünk jobban.
Orgonapozsgás
Érzés a május;
Illatos zsongás
Tüllös fürtökön.