Csoda
Karácsony napján a város hófehér,
Egy meghökkent manócska tért be közénk.
Nem érti, hogy keveredett erre a helyre,
Úgy érzi, fontos dolgot kell itt tennie.
Harmatos sejtelem,
küzdelem, győzelem:
szemedben könny mereng,
kezedben reszketeg
kisdeded álmod életet!
Megölelt a Szabadság, ma este átkarolt,
Erősen szorította mind a két kezem
Itt vagyok, már vége, örökre vége- így szólt
Visszhangzik és visszhangzik-új útra érkezem...
Mi is a dolgom ezen a világon?
Mi hajt, mi kerget át az életen?
A választ erre tudom, megtalálom,
s eloszlik bennem minden félelem.
Megnyíló szívvel, szeretettel
köszöntsön rád karácsony éj.
Narancsgerezd könyököl a fára.
Hold. Ágakon vibráló mozdulat,
életet lehel az éjszakára,
tündérmesébe illő fordulat.
Borongós, bús idő szórja szét
Csüggesztő csendességét.
Csak lelkem legmélyén
Pislákol pillanatnyi kedély.
ANYÁMNAK:
Te, aki e földre egykor szültél engem,
Te vagy, aki a jót láttad mindig bennem,
te, aki megóvott a világ zajától,
te vagy, aki szeret, te vagy aki ápol.