Csodavárás
Szűz-fehér falakon
ólomszürke rajzok,
rettegés - a "mester"
néma csendben alkot.
De jó volna újra pöttöm pulóverben
megfürödni a decemberi hóban;
de jó volna kis tesómmal szánkón csúszni,
s hazaballagni kézen fogva, szótlan!
Talán (képzelem), hogy az érzetem
nem csal végzeten csellel,
s kóborol keserves végzetem
kitörölhetetlen, terhes jellel.
Lehet, ha az éjjel kinyitod szemed
s a ragyogó égbolton megpihen tekinteted,
látsz majd a csillagok közt egy csodát...
Kék hegyek ormán,
ott, hol a Hold jár,
fenyvesek ágán
jégcsap a dísz.
Karácsony reggelén arra gondolok,
Leszállnak ma hozzánk az angyalok!
megtört szívű volt-emberek
állnak körül karácsonyfát
siratják a lett-volna évet
s elnézik mások mosolyát
Fénybe öltöztetem kis házamat.
Angyalszárny suhan az ablak alatt,
Táncoló, aranyfényű gyertyák gyúlnak.
Esik, s az ihlet megterem,
esik, s a cseppekben elveszem.
Vízgyűrűket rajzolva a vízbe,
Nyugalmat hozva a szívbe.
Fáradt vagyok. Arcom torzultan
kergeti látomásaimat.
Fáj a fejem, zúg, hasogat.
Három tábla csokival bújtam megint ágyba,
Csak miattuk nem vagyok ágrólszakadt árva,
Úgy tűnik a boldogsághoz nem kell már sok nekem,
Sztracsatellás, mogyorós, elveszik az eszem...
Csillag csodádban
csengő csilingelj,
kék-éj kabátban
égről bilincsed
hamar eloldozd...
A csodára néha várni kell,
és van, hogy el se jön soha,
de talán meghozza a tavasz,
a napsütés, amely rügyet fakaszt,
a lágy szellő, ha arcom simogatja,
zöldellő fű a park fái alatt.
Sáros kis utcákon ballag a nyomor,
nincstelen lélekkel korog a gyomor.
Nem bőg az állat, az istálló üres,
vonyít a kutya, mert éhes és rühes.