Csók
Lélegzeted pilláján
Kis manó szunnyad,
Muzsikaszó trilláját
Hű csendbe hunyta.
Csillagokkal csónakáztam,
Ezüstös holdfény evezett,
Csendességnek udvarában,
Libbenő bársonytengeren.
Ha százszorszép vagy,
Én friss, májusi eső,
Ha zápor-könny vagy,
Leszek kinyíló mező.
Keserű kávé mézédes csókkal:
Forró(n) ébredés, ölelésedben
Vagyok üdén kacagó gyermek,
Szívedben csendes fényesség.
Szerelembimbóba
Zárt álom az éjjel,
S szép az ébredés...
Gyűlöllek látni,
Tudni, hogy létezel,
Fakó könnyeimben ázni,
Mikor kimondom: "Ég veled!"...
Hófödte táj, jaj, nagyon szép,
ahogy a havon csillog a fény,
egy kicsit ezüst, egy kicsit kék,
kár ide szó, minden beszéd.
Szemeink tüzében világunk összeér,
csendesen ülünk, csak a vágy zenél.
Hallgatjuk mit súg az est dala.
Megértjük, nem megyünk haza.
Megérett a nyár,
Kacagást szüreteltünk
Emlékputtonyba.
Nyugágyon fekve napozom,
szemhéjam lassan lehunyom,
érzem, amint a nap ajka,
bőrömet finoman harapja.
Rebegő pillámra most ül a nyugalom,
szivárványfürtben, színes léleklugason.
Ne űzd, ne zaklasd a reszkető erényem!...