Dal
Gyönyörű nő, sokan szerették,
a színjátszás az élete volt.
Szeretnék jól kialudva ébredni,
Tündöklő tavaszi reggelen,
A belvárosban kávét főzni...
Hangok színes ragyogása
melengeti lelkem,
bennem szólnak, dalaimban
üzenetük zengem.
A zene és én
Zeneiskolába nem jártam,
de az elméletet bevágtam,
voltam hangszer közelében,
nem állt jól kezem ügyében.
Egyszer, március közepén
Feleltünk: Kristóf és én.
Az én feleletem hármast ért,
Kristóf felelete négyest ért.
Korai hó hullása közben
Régi, kedvenc zeném hallgatom.
Míg messzire száll az én lelkem,
Felsír bennem egy régi dalom:
"Majd lesz családom,
Bizony lesz nekem.
Falu végén tüzes menyecske,
Fellángol szívemben tüzecske.
Hang voltam a sötétben,
S te voltál a fény.
Nem firtattam, ki vagy,
Csak azt kértem, ölelj még!
Padlásunkon vígad a lom,
nekem mégis víg a dalom,
kezdődjék a vigadalom!
Kereslek a tó tükrében, kereslek a tájban,
Kereslek a Hold fényében és a bús magányban.
Szemerkélő szürkületben, csendben és a zajban,
Ezer fénylő esőcseppben, minden egyes dalban.
Ahol felkelő napnak első sugara
Megérinti szürke hegyeknek ormát,
Ott, nagy Kárpátok völgyében fekszik,
Ó, a szép Magyarország!
Álmodom tán?
Vagy ez a valóság?
Nem tudom már, csak az rémlik,
Hogy a Nap fényesen tündöklik,
S én elveszem e ragyogásban.
Csak azt a dalt
soha el ne felejtsem!
Dúdolom halkan...
- nem jó ez így! -
Újra és újra kezdem,
hibátlanságra,
arra lelkesít,
- nem ronthatom el...
Ma a Nap is másképp ragyog,
hisz ez a születésnapod,
mit adhatnék vajon neked,
hogy érezd a szeretetem?