Ébredés
Bőröm alatt viszketsz
A jelenben élek. Most fáj a múltam.
Pszeudo létezőként álarcért nyúltam.
Takarom, hogy fáj, takarom, hogy heges,
A szívem a mellkasomban tőled visszeres!
Pirosban fürdik az ég fénylő kékje,
Mint megannyi tündér ébredése.
Ahogy hirdeti a Nap fénye,
Az éjszakának vége.
De jó minden reggel
boldogan ébredni,
édes kis páromat
gyakran átölelni.
Kötelet kapok a kezembe,
Leeresztem a mélybe:
Ereszkedem lassan, lassan...
Hajnal üldöz - utol is ér,
aztán csendben buszra kísér,
mögöttem jön, némán - követ...
...bágyatag a munkás-tömeg -
Reggel van, ébredek.
Látom a fák lombjai közt átbújó fények özönét,
Lelkemben érzem a fény melegét.
Érints meg ott, ahol a fájdalmam honol,
Hol lelkem mélyén zivatar a pokol.
A falak némán közelednek felém,
s néha az ablakba üvölteném,
ha van erény,
hová tűnt a remény?
Kávé nyújt gőzös vigaszt
reggeli ébredésben,
nem érzed, hogy a panasz
ráront a létezésre.
Az illatod este a párnámon hagytad,
Megtekert reggel, mint egy kólaadag.
Mint a lapulevél, úgy lapulunk,
szárán békés szöcske készül
ugrásra, bezárva elpuhulunk,
löttyedtre vastagszunk végül
Nőnapra ébredtünk,
ünnepeljünk megint,
a nők szenvedése
engem szíven legyint.
Ma nőnapra ébredtünk,
de nemcsak a naptárban,
ha megdobban a szívünk,
már nincs akkor magában.