Ébredés
Angyali őröket adtál, álmaim őre Te voltál -
éled a lelki-világ, zengi a hála dalát.
Te vagy az élet,
A pont és a tér,
Tudatod ébred,
Majd aludni tér.
Hajnali kép,
mind, ami szép,
a semmibe illan el épp.
Hajnal üldöz - utol is ér,
aztán csendben buszra kísér,
mögöttem jön, némán - követ...
...bágyatag a munkás-tömeg -
Öledbe, ha bújok... lesütöm szemem,
mint holdezüst selymén nyújtózó csillagok,
mézédes illatok, képek úsznak velem -
az éj méla csendje Tejúton andalog...
Hajnal hűvös, sápadt kékjén,
búzamező arany szélén,
hajladozó kalász szárán,
egy zöld tücsök pici lábán
bársonyba bújt dallam csendült.
A megfejthetetlen
Táncol pilládon, krém-puha ágyon
nyárízű csókokkal hallgatag int.
Emléken libben, álomszín kertben
virághintából vágy-illatot hint.
Puha zümmögés
Tarka kelyheken,
Bodros napsütés
Cirmos kerteken.
Még fel sem ébredtem, s rám üvölt a világ,
zavart őrületben született intrikák
szelik át a várost ilyen kora reggel:
mi ez a nagy káosz? - Úgy látom, öregszel!
Csont-fehér még a köd, szürke még a hajnal,
csöpp cinke kuporog, apró teste reszket,
jöhetne a tavasz gyógyítóbalzsammal,
melynek lehelete parázsvágyat reptet...
Hogy a mély zuhanjon, szintén nem lehet,
senki sincsen, aki ezt kivárja,
mert minden fentről jön, ott az üzenet
hasonló, mint Mózes kőtáblája.
Egy percre megállt az idő,
egy percre szerettelek,
egy percre hatott vonzerőd,
egy percre rabul ejtett
a tekinteted.
Kint korán van, nincs még itt a kezdet,
kapkodva szunyál bent a hortyogás.
Döndülése szürke álmot kerget,
egy órainga bámul ostobán.
Mesemanó meséivel
ismerkedhetsz meg a könyvben,
nézegesd a sok szép képet,
olvasd el a mesekönyvem.
Elbukunk és felkelünk,
Mint hajnali fénysugár,
Teremtünk új tegnapot,
Lélegzetünkből csodát.