Ébredés
Reggel van, ébredek.
Látom a fák lombjai közt átbújó fények özönét,
Lelkemben érzem a fény melegét.
Érints meg ott, ahol a fájdalmam honol,
Hol lelkem mélyén zivatar a pokol.
A falak némán közelednek felém,
s néha az ablakba üvölteném,
ha van erény,
hová tűnt a remény?
Kávé nyújt gőzös vigaszt
reggeli ébredésben,
nem érzed, hogy a panasz
ráront a létezésre.
Az illatod este a párnámon hagytad,
Megtekert reggel, mint egy kólaadag.
Mint a lapulevél, úgy lapulunk,
szárán békés szöcske készül
ugrásra, bezárva elpuhulunk,
löttyedtre vastagszunk végül
Nőnapra ébredtünk,
ünnepeljünk megint,
a nők szenvedése
engem szíven legyint.
Ma nőnapra ébredtünk,
de nemcsak a naptárban,
ha megdobban a szívünk,
már nincs akkor magában.
Reggelente pici kis zajok
meg olyan semmilyen
vagyok
mikor kikecmergek
az ágyból - a mostohából
egész éjjel csak gyűrt maga alá
az alávaló...
Ellep nyakig egy ösztönös őrület,
és én őrzöm az érzést hűen,
hébe-hóba egyhangúan,
itt-ott emésztő tűzbe merülten,
talányos árnyak közt bolyongón
bámulva a mozgalmas közelséget,
a virrasztóbogarakat és a létet.
Lépj a fénybe...
Angyalarcú lélek
Lakik benned, belül
Rezzennek szárnyai,
Repülni kényszerül.
Mikor gyerek voltam,
én is hittem benne,
cipőm kipucoltam
megelőző este.
Mesterséges Napnak lángjában megégett,
Önhatalmúlag megsanyargatott, soványkás, matt bőr.
Akarva, erővel elnyomott gondolat!
Mondd, MIÉRT?
Síkfőkúti nyaralóban
vidáman telik a nap,
minden reggel hallgathatom
az éneklő madarat.
Szerelmes szívem
hangodra lelt.
Szerelmes szíved
hangomra kel.