Éden
Álmából kél a szunnyadó természet,
Ásítva ébredez, nyújtózik a táj,
Rügyet sóhajtva ringat új meséket,
Fátyol-zöldet lebben kócos fűzfaág.
Egy titkos helyen, hol kristálymécsek gyúlnak,
észrevétlen járunk, nem láthat senki más...
kezem a kezedben, s a Tejúton is túlra
andalgunk, szárnyalunk, csak miénk a világ...
Az a gyümölcs, az kell neked,
De gyorsan, most meg kell enned!
A kígyó így sürget téged,
Ha megteszed, Isten véled.
Páncélomat magamról letéptem,
mikor a fülembe súgtad: Szépem!
Ülök a városi fánál,
Előttem az üres járda,
Mögöttem sok kocsi járkál.
Tündért tavamhoz,
Csillagot Holdamhoz,
Angyalt mennyembe,
Rózsát kertembe,
Galambot a dúcba,
Vigaszt a búra,
Kincset szigetemre...
Változó időkben,
Távozó szellőkben,
Bennem a Nagyvilág,
Csak is énbennem.
Megyek az Édenben.
Csukd le a szemed és próbálj elképzelni
Egy új világot, melyet céllá lehet tenni
S minél jobban és élesebben látod
Annál inkább lesz az a te világod
Egy remény, mellyel túléled a mát
S valósnak éled meg a csodát
Most arra kérlek, ne figyelj másra
Jöjj velem egy jövőbeni utazásra...