Édesanyámnak
Rád ereszkedett a sötét,
mint álnok kígyó a leséből,
méregfoga nem kímélt...
Féltem Anyám létörömét,
látom rejtett, fájó könnyét,
véget nem ér aggódása,
homály fedi reményt nála.
Gyertyám táncoló lángjában
Keresem arcod vonalát.
Május első vasárnapja,
Ma van Édesanyák napja.
Mostan nyílnak az orgonák,
Készülnek a szép bokréták.
Anyák napjára
Nemsokára már itt lesz anyák napja,
Olykor sokunknak eszébe jut anyja.
Fogom tollam, anyámra emlékezem,
Neki írom fájó szívvel e versem.
Virág helyett
Pacsirta dalol az égen,
kibomlottak az orgonák.
Május első vasárnapja
a tiétek, Édesanyák!
Hegyek ölében párolgott a reggel,
a horizontra madárrajok szálltak,
s akkor varázsra előbukkant a tenger,
a parton a pálmafák vízben álltak.
Megfáradt, gondolatba merülő szemed
A messzi távolba révedez, mered.
Arcodon mély, erős barázdát nyomott
Az eltelt idő, mit futó homok hozott.
Reménypillantásban, jó reggelt-mosollyal -
rózsa-lelkű anyám a tyúkokkal felkel,
konyhakövén csosszant angyalléptű-reggel,
ásít a hajnal egy lusta pára-folttal
Anyám, édesanyám,
csüngtem én a karján,
az ölébe bújván,
szorongattam babám...
Az örök egyetlen
Ölelésedtől a messzi távolba vitt utam,
mégis minden ízemben érzem és tudom,
nemcsak tudat alatt visszhangzik benned
szeretet-ittas gondolatom.
Édesanyámnak csak egy a hibája,
Hogy rossz időben szült meg a világra,
De nem baj anyám, nem haragszok én rád,
Nem tudhattad, hogy árva fiad mit is kíván.
Tiszta hajnal csillant megfáradt szemében,
rám tekintett, rögvest mosoly ült az ajkán,
ezt a pillanatot semmiért nem adnám,
kés éle megállt a ropogós kenyérben
Nyílik már a gyönyörű orgona virága,
neked adom egyetlen Édesanyám - Drága-,
hogy kellőn illatozzon, éjt nappallá téve,
ahogy te vigyáztál rám mindég, számos éve.
Jó anyám óvja, metszi az ágad,
dédelget minden bimbózó szálat,
kora-tavasszal becézget - csendben,
ő könnye ragyog - harmatgyöngycseppben.