Egyedül
Hideg volt a ma esti takaróm,
olyan dermesztően hideg, hogy
szinte belefagytam az árulásba,
mikor ledobtam magamról.
Miért akarom, hogy megértsenek engem?
Miért olyan fontos ez énnékem?
Hittük, a miénk más történet,
mások vagyunk, mint az átlag,
bíztunk, hogy velünk nem történnek
dolgok, amik átformálnak.
Íme, a szerelem.
Nagyon nehéz nekem.
Egyedül cipelem.
Mit gondolsz most rólam?
Érdekel, hisz nemrég voltam...
Hiányzol, vajon mi lehet veled?
Egymással voltunk egy egész telet!
Te is gondolsz néha vajon rám?
Vagy emlékemet elfújta egy hurrikán?
Magányos lépteit
lelke belső viharával
a boldogság hirtelen zavarta meg,
közömbös arccal tekintett rá,
s elnézést kért tőle,
hívatlan látogatása nem neki szólt,
ez csak a véletlen műve volt.
Szerettelek
Rájöttem, hogy mindig fájdalomból írok,
Remélem, nem veszed zokon.
S minden kínom egy pohár borban áztatom,
És talán még kettőben.
Viszlát!
Szerettelek volna szeretni,
Szerettelek volna felnevelni,
De te szerettél gyermek lenni.
Sajnálom, ha én nem engedtelek el,
Hogy mindig bízva-bíztam, és
Remélve-reméltem.
Van egy ház, amiben élek,
Sosem lakták gonosz rémek.
Régen Te is itt éltél velem,
Te voltál mindig mindenem!
Körülnézel a szobában,
sehol egy segítő kéz.
Egyedül vagy a lakásban,
mindegy is, hogy merre mész.
Az elvesztett hírnév, és az elvesztett barátok
A történet úgy kezdődött:
én voltam a központban.
Mindenki engem tisztelt,
a kiskirály sem élt jobban.
2018-as állapotomra hivatkozva
Foglalom a helyet,
akárhol is legyek.
A lélek káoszában
ki az, ki békét hoz,
ki az, ki rendet tesz,
ki az, kit érdekel
mi tébolyít meg?
Sokszor emlegetett
ismeretlen ismerős.
Minden ember félelme,
hogy egy napon előtör.
Elár/v/ult Édesanyák emlékére
Lélekszárnyalással várja már a jöttét,
rejtegeti, óvja kagylóba zárt gyöngyét.
Féltőn babusgatja, önzetlen, örömmel,
oroszlánként védi anyai ösztönnel.