Egyedül
Álmaimban Kedves
újra itt vagy velem,
tegnapnak hitt emlék
szakadni képtelen
Távoli utak. Kanyargósak, döcögősek.
Egyedül vagyok egymagam,
pedig húszan körülvesznek.
Dobban a szív, ha hív a sír.
Büszke vagyok arra, mit magam
elértem,
temetőben síremlék áll szépen!
Nem márvány a lapja, de mindenki
olvashatja,
itt nyugszik meg szülőanyja!
Hideg volt a ma esti takaróm,
olyan dermesztően hideg, hogy
szinte belefagytam az árulásba,
mikor ledobtam magamról.
Miért akarom, hogy megértsenek engem?
Miért olyan fontos ez énnékem?
Hittük, a miénk más történet,
mások vagyunk, mint az átlag,
bíztunk, hogy velünk nem történnek
dolgok, amik átformálnak.
Íme, a szerelem.
Nagyon nehéz nekem.
Egyedül cipelem.
Mit gondolsz most rólam?
Érdekel, hisz nemrég voltam...
Hiányzol, vajon mi lehet veled?
Egymással voltunk egy egész telet!
Te is gondolsz néha vajon rám?
Vagy emlékemet elfújta egy hurrikán?
Magányos lépteit
lelke belső viharával
a boldogság hirtelen zavarta meg,
közömbös arccal tekintett rá,
s elnézést kért tőle,
hívatlan látogatása nem neki szólt,
ez csak a véletlen műve volt.
Szerettelek
Rájöttem, hogy mindig fájdalomból írok,
Remélem, nem veszed zokon.
S minden kínom egy pohár borban áztatom,
És talán még kettőben.
Viszlát!
Szerettelek volna szeretni,
Szerettelek volna felnevelni,
De te szerettél gyermek lenni.
Sajnálom, ha én nem engedtelek el,
Hogy mindig bízva-bíztam, és
Remélve-reméltem.
Van egy ház, amiben élek,
Sosem lakták gonosz rémek.
Régen Te is itt éltél velem,
Te voltál mindig mindenem!
Körülnézel a szobában,
sehol egy segítő kéz.
Egyedül vagy a lakásban,
mindegy is, hogy merre mész.
Az elvesztett hírnév, és az elvesztett barátok
A történet úgy kezdődött:
én voltam a központban.
Mindenki engem tisztelt,
a kiskirály sem élt jobban.