Egyedül
Kovács Gabriella (Nightspirit)
Páratlanul fordul a mutató,
Kelet felől zárja tenyerét,
A nyújtózó árnyak szemenként
Kérődzik fel az utca pernyéjét.
Míg a molyláng melege nyugtató...
Barázdát szánt arcomra a közöny,
üresség marja mélyre ráncaim.
Gépiesen iszom meg a söröm,
lecsorgó habját bámulom, amin
egy újabb magányos nap ér véget.
A bárpult tükrében látszik a hold,
foltja helyébe képzellek téged...
Aki hallgat,
annak nincsen baja.
A szoba falai
esténként elnyeli panaszait...
Golyókból gurítom neked a Földet.
Van, hogy úgy elemészt, van, hogy így könnyebb.
Az öregkorom
Magányát növeli a
Járvány, így élek
A nagyváros közepén
Egyedüllét szigetén.
Egy sor sem szebb, mint a lányom,
Aki nincs is a világon.
Fojt a sírás, föld alá nyom.
Végem legyen, alig várom!
Egyedül szállok,
és ez fáj nagyon.
Te voltál a boldogságom,
de elhagytál egy nyáron.
Sós ízét érzem
Az ételnek leginkább,
Nem úgy, mint te,
Kinek ajka felett
Édes csók lebeg
Mindig.
"Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész, "
szakítani veled nem tudok. Nehéz.
Magányba csomagolt az Isten.
Mondta, hogy senkim sincsen.
Én ültem némán, ölbe téve kezem.
Igazat szólt - hisz nem voltál velem!
Mint egy átlagos nap - nem történik semmi,
mai nap is mindent ugyanúgy fog tenni.
Nem öltött szép ruhát, nincs kezében csokor.
Nem derül a lelke - szomorú és komor.
eddig hontalan álmok kergettek
boldogtalanság fakó padlásán
szívedbe gyúrtad kívánságaid...
...majd leszek idomított Szókratész
nyújtsd felém díszes méregpoharam
utált tanítványa bölcs Platónnak
barlangot járva életfonalam