Élet
Engedd meg, hogy olyan legyek,
Amilyet gyermekeim álmodnak meg!
Engedd meg, hogy olyat tegyek,
Amire büszke lehet minden gyerek!
Gondolataim vissza-visszatérnek,
néha a múltban merengek, henyélek.
Fárad a test, de az elme zakatol,
emlékek mély kútja fölé hajol.
Nyár végi napok aranyló sűrűjébe
kapaszkodik a táguló határ.
Mikor lehetne egyszer
az őrület helyett egy
unalmas óra eltört
darabjain keringőt
csoszogni önfeledten?
A hegytetőre
tábortűz illik,
roppan a rőzse,
lángja felizzik.
Leesve a székről látom, hogy
fulladozik a cápa az olcsó magányba.
Én pedig eltévedtem a szakadékba zuhanva.
A megtévesztő adatlap Tinderen kell...
Profilt csinálsz magadnak filterekkel...
Ismét egyedül ér engem az alkony,
a múzsa szól hozzám kedves hangon.
A tollam készen, csak parancsra vár,
az idő most nem számít, az óra áll.
Küldetésszerű életeknél
Nem lehet árnyékot kizárni,
Mert maga az árnyék képezi
A munkát, amit át kell törni.
Nem siratom gyönyörű éveim,
Hisz az idő - meg nem áll.
Megérik, mint gyümölcs az élet,
S csak azután jön el a halál.
Pislán égnek a naplemente-gyertyák,
felhőcsipkék szakadnak le, kozmosz-ködök,
fénylő párakendőt kapnak a néma fejfák,
- pár angyalszárny a hantokra öltözött.
Írnom kell, mert ismét elkapott az ihlet,
évtizedek óta csak tettekben hiszek.
Háborgó világunk nem hagy nyugodni,
féltem gyermekeim magukra hagyni.
Élet-halál forog, miként az orsó,
egymást váltják bölcső-koporsó.
Ez az élet... létünk kincse,
élünk, halunk aztán semmi sincsen?
Minden, ami jó és szép, mit átélhet
ember, mérhetetlen talány nekünk.
Kilépve a végtelenbe, a láthatatlan
világra már nem lát tekintetünk.
Egy folyógödör közepén várakozom
kérdőre vonva az időt és a teret.
A jövő ölelésében bizakodom,
hogy majd lágyan megérint és újra szeret.