Élet
Belém szorult a szó,
Mit ma reggel mondtál,
Sokkal több volt az, mint búcsúszó.
Kicsim, mondd, hová készülsz?
Ködbe nézek, betemet a homály,
Kifeszül számos gondolatfonál.
Borzongva a távolba révedek,
Szörnyű igazságokra ébredek.
Ha a szív beszél,
néma a száj.
A lélek komor,
de táncol a láb.
120 figyelőm sok vagy kevés?
Döntse el majd egyszer az ég...
Tegnap még eggyel több volt,
mára valaki megunta posztom.
Nehéz napok voltak május végén.
Szívműtét előtt álltál, az élet-halál mezsgyéjén.
Cirka negyven nap telt el azóta,
Életem rövid, mégis oly hosszú hányada.
Te minderről semmit se tudtál,
Hiszen a nyugtatók által mélyen aludtál.
Ezek hárman engem néznek,
Bolygó léptem, szürke arcom -
Égi vándorok, vitézek.
Táncra hívtam egyszer a halált,
Szobámban, ágyamon talált.
Kézen fogva ő koreografált,
Bemutatta legújabb tangóját.
Lelkünkbe tapos az életnek árja,
rágja a létet a hiány, a nincs.
Mindenki csak az örömöt várja.
Nincs a sikerhez biztos kilincs.
Szívemben a vér, mint harangnyelv, kongat, üti a delet,
De arra nincsen semmi oka, hogy elüsse a felet.
Száműzöttek dala - néma -
mögötted a sok hiéna...
...bordád mélyén dal, a zene
sólyom-reptű üzenete
Terhek alatt cseperedik az álom,
miatta minden nap meghalunk.
Kereszteket húzunk a lét talaján,
mély nyomokat ritkán hagyunk.
Mindegy, hogy honnan származol,
melyik földrész az otthonod.
Nem számít az anyanyelved,
mindegy, hol telik életed.
Ha egyszer elmegyek, keress a szívedben,
Hisz a levegő is ott van mindenhol, mindenben!