Életérzés
Itt egy bélyeg,
nem gurul.
Felragasztva
sír, búsul.
Ma nem csináltam semmit...
Vártam egy bimbó-pattanásra,
vártam, hogy virág nyíljon
az élet színpadára.
Mondvacsinált korlátok közt neveltek fel engem,
Így semmiképp sem sikerült egyedivé lennem,
És miközben gépiesen imáimat zengtem,
Nem tudhattam, hogy ezzel csak mérgezem a lelkem.
Egy nő, amikor már ötvenhét,
átússza hússzor a medencét,
vacsira beéri salival,
mellette két pici csalihal,
esténként tánc helyett futni jár,
pörög az élete, nem sivár.
Mikor ünneppé lesznek mind a hétköznapok,
új szárnyakat kapnak a fáradt őrangyalok,
nem zavar eső, nem bántja bőrömet hideg,
már nem érzem súlynak, amit vállamon viszek.
Olyan ronda ma e Folt.
A lét kies sivatag néha,
Olyan szomorú ez a téma,
S olyan ronda ma e Folt.
nem lehet kivasalni
az elmúlt pillanat gyűrődéseit,
amit meg nem álmodtunk együtt;
minden hiba más.
valami ma is
megtartja az eget
legfőképpen a hát
bár a hátháktól
már nem látni
csak isten
külvárosát
Értelmét veszti körülöttem a lakás,
nála-nélkül ez az egész csak áltatás,
lebomlanak vöröslő tetőcserepek,
súly alatt hajlanak ezüstös ereszek.
Falról zuhanó vakolat alatt állok,
éles szélű, bőrömet mardosó átok.
Emberforma mint én, de már-már éteri.
Ámbár ki megerősíthetné, nem leli.
Főleg, hogy Ön mindenképp erre vágyna.
Így hiú ábránd s tévedés ez álma.
ELÉGIA A HASZTALAN SZARKAZMUSRÓL
Csámcsogni való cinikusoknak
Csalódtam maró gúnyod hatalmában
mert kukacot találtam savanyú almádban
hiába utáltattam meg magam mindenki mással
jött egy görény ki vigasztalni sem átall
Ma láttam az oktalan vak gyűlöletnek arcát:
Tekintete lángolt és szája mocskot fröcsögött.
Vagyok a költészet kivert kutyája,
Ki hiába vonyít, vagy morogva küzd,
Kinek hasztalanul csahol pofája,
Fenn kutyába sem veszik, csak a tetűk.