Életérzés
Szólj
hozzám
magyarul
zengő tisztán
eljut szívemig.
De jó a szó, de jó,
ha simogat, de jó!
Oly lelket nyugtató,
gyógyító, ringató...
Olykor elnyúltak az órák, hát még a percek,
mint diófa ólmos árnya a falon,
máskor pedig egy-egy pillanat pergett,
jelenlétem ablakán parány cseppként szivárgott.
A hiányzó rész
az élet édes
vagy keserű akárcsak...
Hajnal van, csend közel s távol.
Nincs már függöny jégvirágból.
Gyönge szellő nyújt most kezet,
megsimogat, úgy ébredek.
"Tele a hócipőm!" Mondjuk ezt sokan
egyre gyakrabban, sőt: minduntalan.
Sokadik bajunk és gondunk során,
mikor már határtalan türelmünk fogytán.
Az vagy, amiből összeraknak,
üvegszilánkok megmutatnak.
Idegenek és ismerősök,
utódok és ősi ősök
építik kezed, lelked, vágyad,
elüldöznek vagy megtalálnak.
Szeretnék zenét írni a verseimbe,
mikor olvasod, vibráljon a szívedbe`...
Mint az eltévedt kismadár,
nyitott ablakomon beszáll.
Énekével betölti kisszobám,
de percek múltával máris elszáll.
Nem tudom, most mit írhatnak,
hogy is kezdjek bele, az élet,
mint egy hullámvasút,
egyszer fent, aztán lent.
Láttál merengni elkorhadt fákat?
Láttál sóhajtozni beteget ágyban?
Mondd! Mi az, mit érzel?
Miből van a lelked?
Ne félj, ha vérzel
vagy minden fáj benned!
Emlékszel, mikor boldog voltál, emlékszel?
És milyen a boldogság, arra emlékszel?
Csukd be gyorsan most a szemed, és gondolkodj
azon, most milyen jó, ilyenkor vagy boldog.
Hamarosan messze suhan a nyár,
hajamba lopózott a sok ezüstszál.
Riogat csendben, de biztosan,
eljön a tarka ősz hamarosan.