Életkép
Így idősen is szép lenne az élet,
Ha volna melletted szerető lélek.
Dér ül a faágon,
határban szél süvölt,
elmúlt már karácsony,
porlik a hófüggöny.
Hangos mulatozás, himnusz és harangszó,
folyt a pezsgő, vidáman szólt a nótaszó.
Elbúcsúztunk az óévtől, hajnalodik,
tűzijátékok robaja távolodik.
Szeméből hullnak a sós könnyek
lapjai közé a sorskönyvnek,
zsákutca falára festeget
holnapot, amely még szép lehet...
Mindig csak várunk...
Remélve szebb jövőt, így élünk.
Későn ébredünk rá, tévedtünk.
Elszálltak az évek, nem is éltünk, csak várunk,
Közben elvesztettük szeretteink s tán` társunk.
Közeleg a zápor,
szorgos hangyák
eddig gyűjtött morzsát
ott nem hagyják
összegombolt felhő
most szétpattan
itt a vihar máris
fénnyel lobban.
a gondolkodás szó nélkül köszönt
elsőre nem mutatsz közönyt
eltitkolsz néha dolgokat
nem leszek aki csak bólogat
A kép összeáll...
Egyszer fenn és egyszer lenn,
Másmilyen lényegesen...
Viszont többet vagyunk lenn,
Így küszködünk idelenn...
A magányról
Néha jó,
Mint vágyhajó,
Álomszárnyán szárnyaló.
Hagyott el már barátom,
Hagytam is már el,
Lyukas folt a kabáton,
Kérek még egy üveggel.
Próbálok megkapaszkodni egy hangban.
Szól hozzám puhán, édesen és halkan.
Csengenek benne a reggeli edények,
benne bong egy szerethetőbb élet,
és illata is van: mindig más, de mindig
telített gondoskodás. Szertefut a híg
Nap tüzében sárgul a réten a rend,
S holdsugárból válik az éjjeli csend,
Pirkad már a hajnal, dereng az ég,
Felhőkkel játszik az az isteni kék.
Emberforma mint én, de már-már éteri.
Ámbár ki megerősíthetné, nem leli.
Főleg, hogy Ön mindenképp erre vágyna.
Így hiú ábránd s tévedés ez álma.
Szépnek szántam a szabadnapot, mégis úgy esett,
hogy ma emberes, szemgolyót szaggató szél kerekedett,
s a felhők mögül előúszó nap koronáján
elméletem szerint vagy ezer bozont keletkezett.
Húsvét, 2018.
Sok
Virág
Mindenütt,
Húsvétnapját
Ma ünnepeljük.