Életkép
Látni akarom skót föld s
Angol hon zöldellő, köves mezőit,
S rajtuk vidáman futkosó birkáit.
Él a felbontási tilalma!
(3 soros-zárttükrös)
A mocskos, véges halált mindenki zsebben hordja, lezárt borítékban,
Élet adta születéskor, de folyvást él a felbontási tilalma!
A mocskos, véges halált mindenki zsebben hordja, lezárt borítékban.
Kölniillat lengi körbe,
mosoly görbül ajka ívén,
múlt és jelen a tükörbe`,
bordája egy erődítmény
Apró, igaz baráti körrel,
Meghitten, teli élettel,
S egy lelki társsal szívből
Élni szabadként a sikertől.
Hűs koránnyal
Talpra pattant,
Nyűtt kosárba
Szemet mert...
Így idősen is szép lenne az élet,
Ha volna melletted szerető lélek.
Dér ül a faágon,
határban szél süvölt,
elmúlt már karácsony,
porlik a hófüggöny.
Hangos mulatozás, himnusz és harangszó,
folyt a pezsgő, vidáman szólt a nótaszó.
Elbúcsúztunk az óévtől, hajnalodik,
tűzijátékok robaja távolodik.
Szeméből hullnak a sós könnyek
lapjai közé a sorskönyvnek,
zsákutca falára festeget
holnapot, amely még szép lehet...
Mindig csak várunk...
Remélve szebb jövőt, így élünk.
Későn ébredünk rá, tévedtünk.
Elszálltak az évek, nem is éltünk, csak várunk,
Közben elvesztettük szeretteink s tán` társunk.
Közeleg a zápor,
szorgos hangyák
eddig gyűjtött morzsát
ott nem hagyják
összegombolt felhő
most szétpattan
itt a vihar máris
fénnyel lobban.
a gondolkodás szó nélkül köszönt
elsőre nem mutatsz közönyt
eltitkolsz néha dolgokat
nem leszek aki csak bólogat
A kép összeáll...
Egyszer fenn és egyszer lenn,
Másmilyen lényegesen...
Viszont többet vagyunk lenn,
Így küszködünk idelenn...
A magányról
Néha jó,
Mint vágyhajó,
Álomszárnyán szárnyaló.
Hagyott el már barátom,
Hagytam is már el,
Lyukas folt a kabáton,
Kérek még egy üveggel.