Életkép
Nagyinál
- Anya, ugye elmehetünk?
Nagyival azt nem tehetjük,
Hogy hiába várjon minket.
Álomtenger
Hűs párnán nyugszik ezeréves szürke folt,
Sötét éjben mi véget nem érő csend kísért,
Merengve vetíti falra öreg fa lombját a hold,
Már csak méla zaj, mi elől a csend kitért.
Az élet nem vár
Láthatod, az idő
Gyorsan száll.
Igyekezz hát!
Sok szép dolog
Vár rád.
Jer ide, asszony, jer ide hozzám,
Talán fennakadsz vágyaim horgán.
Nem kell hát félned, engedd el magad,
Ha velem vagy, nekünk mindent szabad.
Az ember mind nagyobbra tör
egója ápolásában.
Az Isten kicsit tesz naggyá
az önmegaláztatásban.
Ahogy mész mellettem az utcán,
csak nézel rám némán és furcsán,
és azon gondolkodsz utólag,
mikor eszedbe jut futólag
Ki kíváncsi készségekkel kutat,
megláthatja mindenben, mit mutat.
Legnehezebb lesz lényeget látni,
ízes írásokkal imponálni.
Lebeg a hajnal,
elül a pára,
cseppekben harmat
hull a világra.
Csend van a téren,
tél szökik éppen,
fák derekánál néha megáll!
Ángyika csudaszép terítőt horgol.
"Nagypapa már rég a mennyekben horkol...
Ezért néha az angyalok dohognak."-
gondolja, s ujjai fürgén mozognak.
Lehet a magány
derűsen ringó ladik
hited mély taván.
***
Ábel már halott.
Várod már, hogy hazaérjek?
Él emléke még az éjnek:
mikor csendben odabújtál,
a takaróm alá csúsztál...
Gyöngyözik a húslevesünk,
édesanyám szürcsölgeti -
meghitt percek - elcsevegünk -
szalvétáját gyűrögeti...