Életkép
Mintha látnám termetes növését,
e sort fejembe (A)arannyal vésték.
Két fiam, kik egyformán hatalmasak,
nem láthatom, mert most fontosabb:
a távolságtartás,
a távolság tartás.
Megmérheted, milyen magasak a fák, a hegyek,
a katedrálisok, melyek az eget ostromolják csúcsaikkal.
Megmérheted, milyen hosszúak a csermelyek, a folyók,
melyek körbekanyarogják a földet, az éltető vizet hordozva.
Arctalan, könyörtelen, reggeli emberfolyam.
Itt az a menő utazó, kinek ülőhelye van.
Magasság, nem, kor, ruha tán változó lehet,
de egységes a tekintet, mi keresi a HELYET!
Gyöngyözik a húslevesünk,
édesanyám szürcsölgeti -
meghitt percek - elcsevegünk -
szalvétáját gyűrögeti...
Punkot hallgatok, pipát szívok,
"felelős apa" - szólnak gúnyosan.
Verseket írok.
Párbeszéd szüleim hatvanadik házassági évfordulójára
MAMA: Úgy tűnik, mint egy pillanat,
Pedig már hatvan év múlt el.
Bölcső. Emlő. Nyugalom.
Család. Csoda. Unalom.
Sírás-rívás. Csitítás.
Ezért a harc. A bízás.
szédületes tánc -
tó vize udvarolgat
fűzfa lombjának
Az a küzdő hangya lent a földön vízparttól lábujjamig jutott.
Miért ne mehetnék én is tűzön, vizán át, s a falakon
Túlérve, mindent túlélve. Repülhetek is szabadon,
És minden felhőt jutalmaznék, amikor a hátukon...
Avagy 1996-tól napjainkig
Egy lány, egy csók, egy szerelem,
Egy véletlen találkozás egy messzi helyen.
Tervezett jövő egy boldog fellegen,
szakítás, düh, egy halálos baleset.
Így élünk Angliában
Minden reggel ablakomon
Kopogtatnak a mókusok.
Garfield cicánk odaszalad,
Nyugtatja a mókusokat:
"Reggelit még én sem kaptam,
Ti se legyetek hangosak.
Az élet mostohán méri a fényt,
Mérlegen az árny, az illúzió,
Csalfa délibáb, hamis dáridó.
Csillogtatja a megcsalt, szép reményt
Nézz az égre:
mennyi csillag, feletted már
fénylőn ragyog
megjósolva új holnapot!
Életképek a harmadik béből... (ma... vagy tegnap... vagy holnap...)
Uramisten! Mi van megint?
Ki, és mért bömböl odakint?
Vége sincs még a szünetnek...