Elmélkedés
Eltévedtem.
Nem is tudom, hogyan tettem.
Angol egyes,
Matek hármas tőlem szégyen.
Íme, a bosszú,
ami nagyon hosszú,
nagyon hosszú.
Ez vezérelt engem,
ez a bosszú, a bosszú.
A Vándor utca elején egy szökőkút áll.
Belé a sok-sok ember pénzérméket dobál.
Itt vagy-e még, ha éjszakát váltja nappal?
Ragyogsz-e még rám, ha jön a hajnal?
Távoli esőben, szürke színű réten
Ácsorogsz-e még kint a földön túli éjben?
Istenem, oly sokszor azon
Elmélkedem,
Életünk napjai sokszor csak
Küzdelem.
Koldusoknak lájkot dobál,
eszetlenül telefonál,
nyaka ferdül, nehéz feje,
bankszámla a vonzereje
Már nincs hó, sem jégcsap,
Nap éltet. Ezer ága süt.
Meleggel simogat!
Örökös körforgás,
Évszakok követik egymást.
Néha ezer "szeretlek" sem elég, hogy elhiggyem,
...hogy elhiggyem, tényleg szeretsz.
De nem miattad van, hanem csakis magam miatt.
Bizony erről nem te tehetsz.
Még van fény a szememben!
A nappalok túl fényesek,
Az éjszakák sötétek.
A percek rövidek, a másodpercek évek.
Ha egyszer valaki lennék,
olyan szeretnék lenni,
aki ha döntéseket hoz,
azokat meg is tudja tenni,
s ha véghezvitte, nemcsak
sután csóválja a fejét,
aki nemcsak folyton keresi,
de megleli a helyét.
Vasszekrények magaslanak vaságyak előtt.
Vasszagú szél fúj a vasrácsok felől.
Vasajtó csukódik, tűri a vasakarat.
Vastüdő lélegzik, a vasmellkas alatt.
akkor veszett el minden,
mikor a tizedikről kivetette magát
az első levél és ráhullt az őszre,
amin fékezés nélkül rohant át az idő,
a kereszteződésnél frontálisan ütközve...
Éden II
Éjszaka van, csendes nyugalom.
Én egyedül ülök kint az éjszakában,
Fényes csillagok alatt nyugszom,
Vagy inkább ébren álmodok.
A déli napsütésben még nem látszik
a halál.
Ellep nyakig egy ösztönös őrület,
és én őrzöm az érzést hűen,
hébe-hóba egyhangúan,
itt-ott emésztő tűzbe merülten,
talányos árnyak közt bolyongón
bámulva a mozgalmas közelséget,
a virrasztóbogarakat és a létet.