Elmélkedés
Kidőlt fa tövében ülve
Napon vérvörösre sülve
Elmélkedek az életről
Fejünk felett szálló évekről
Mik őszbe fordítják hajunk
Hogy elfeledjük kik is vagyunk...
Kitárom puszták éleit, és elnyúlik a gondolat,
kitárom arcom síkjait, s elnyúlik a pusztaság.
Tevelépttel vagy póklábon a rőf ujjnyi vagy végtelen;
s ki mondja meg: az ebnek a cukor, ha méreg, édes-e?
Felhők.
Bolondos, fehér lebegők.
Fodros szélű, fátyolos lepedők.
Játékosan elszállnak,
Mintha csak fogócskáznának.
Gondolatom szüntelen csak kavarog,
Béke, nyugalom... hol vagytok?!
Tenger hullámait nézve rám talált az este,
Miközben a szirten álltam önmagam keresve.
Aranylóan hanyatlott a Nap a tenger kék vizébe,
Játszott a hullám, s hajam lobogott a nyári, esti szélbe`.
...Ha rám találna egyszer majd a csend,
tudatos lehetnék, mint ahogy sosem...
Koldusoknak lájkot dobál,
eszetlenül telefonál,
nyaka ferdül, nehéz feje,
bankszámla a vonzereje
A déli napsütésben még nem látszik
a halál.
Ma egy olyan világ vesz körül,
ahol gyanús, kinek lelke szép.
Ki tehetséges, az titkolja,
s gáncsoskodók elől félrelép.
Mondd meg hát, mit is építettél,
Ha nem maradt belőle sem kő, sem tégla.
Hasztalan leírt szavaidnak
Volt-e némi: maradandó hozadéka?
Ó, Teremtőm, mit vétettem,
hogy kezed vetted rólam?
Most itt állok elveszetten,
hitem rendült a szóban.
...Csontjaimban öreg ösztön,
Bár nem látszik igazinak -
Őseinktől kaptam kölcsön.
Groteszk gondolatok csipkézik az elmém,
Elhervad a jelen, nem tudom, hol vagyok.
El kéne mekegni kecskemód
de nincs hozzá kecskekód
s nem esmérem a jegyeket
csak a káposztafejeket
sem pediglen azt a napot
amék felettem baktatott
netán a papom jelleme
vagy imádsága kellene...
Szellemjáraton ült a vasfogú idő -
elmúló és jövő, korom-porát hintő,
délibáb a lázas tegnapok emléke,
borostyánon zöldell holnapok reménye