Elmélkedés
Az értelemtől az értelmetlenig
Valahol már láttalak? Ismerős vagy!
Mint dúlt vad, ki dúdolva, dobogva,
Összevissza, mindenkinek nekirontva
Nem találja helyét, sem az eszét.
Messzi hegy ormán tombol az orkán,
reccsen a szikla, koppan a kő,
jéggé van fagyva minden alatta,
dermedt a föld, és zord az idő.
Mi lesz...
hajh, mi lesz, hogyha egyszer
összeomlik ez az egész rendszer,
melyet emberiségnek nevezünk,
és ami ma még az életünk.
Ebben a tavaszi esőben
Rám talált a Csend.
Régi, jó barát,
Bár most egy kicsit idegen.
Segítség, itt vagyok az idő fogságában!
Több ezer éves égig érő fában.
Gyökeréből szökken a perc, s végtelen a lombja.
Mely hosszú évekig is tarthat, se vége, se hossza.
Magába nyel a kút, melyben csak tükörképem
szerettem volna látni, amint éppen...
Mondd meg hát, mit is építettél,
Ha nem maradt belőle sem kő, sem tégla.
Hasztalan leírt szavaidnak
Volt-e némi: maradandó hozadéka?
Mért fogadod meg, hogy holnap más lesz minden,
Ha a múltad még mostoha?
A jövőt reméled, de a változást féled,
Jót szeretne a pesszimista?
A hold pompázik égen,
Ballagok gondolataimba merülve,
Gyönyörű fény az éjben,
Megyek előre csillogásába megsüketülve.
Kortyoltam kicsit
a múlt poharából:
sétáltam ismét
a romokon,
elmerengtem
a tegnap varázsán:
ma teljesen
másként gondolom.
Körbenézek, embereket látok.
Embereket, csak porcelánból.
Legszívesebben menekülnék,
De olyan, mintha álmodnék.
...Csontjaimban öreg ösztön,
Bár nem látszik igazinak -
Őseinktől kaptam kölcsön.
Mint egy délibáb a képzelet horizontján,
Elillant messzire, mit sem mondván!
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Ki érti ezt? Szüntelen születek,
a föld forgásából folyton kiesek.
Kapaszkodom rá, hogy felmásszak,
világomat végre megtaláljam.
Hétköznapi pszichológia...
A féltékenyekkel az a baj, hogy a hipotézist tézissé emelik!
Nagy a baj, ha a hipotézis már eredendően pletyka...