Elmélkedés
Csend van,
Csak az óra kattog.
Nincs csend,
Az óra kattog.
Magányosan, maszkban
fut az élet lassan.
És ez a kettő hónap már
maradhat örök...
Egy vadnyugati hős gondolatai a XX. század hajnalán
Jaj, mintha eltelt volna tíz év, pedig
Még most is érzem a sodort szivar ízét,
Mit régmúlt bajtársak adtak körbe
Tábortűznél, hagymás bab izzott kormos serpenyőben.
Veled kezdődött minden, és veled is ér véget.
Te illeszted össze a keretet a képre.
Hömpölygő unalom árad
Szét az emberek testében.
Elvette tőlük a zárlat,
Amit megszoktak egészen.
Kezemben könyv alátétnek, egy papír s toll,
Odakünn már sötétség honol,
Gyomromat már elüli a lángos,
Fejem alatt puhul a vánkos...
Szeretetért csak
szeretetet kapsz
szeretetszívű embertől.
Szeretetért csak
gyűlöletet kapsz
félelemszívű embertől.
Álmatlanságom idejét kavargó gondolataim
töltik ki,
S rendezem, ha lelkemben nincs rendbe
valami.
Rég elveszett reménysugárként süt le rám a Hold.
Az esti friss, lágy szellő minden bánatot felold.
Hirtelen úgy érzem, majd az élet mindent megold.
Eltévedtem.
Nem is tudom, hogyan tettem.
Angol egyes,
Matek hármas tőlem szégyen.
Íme, a bosszú,
ami nagyon hosszú,
nagyon hosszú.
Ez vezérelt engem,
ez a bosszú, a bosszú.
A Vándor utca elején egy szökőkút áll.
Belé a sok-sok ember pénzérméket dobál.
Itt vagy-e még, ha éjszakát váltja nappal?
Ragyogsz-e még rám, ha jön a hajnal?
Távoli esőben, szürke színű réten
Ácsorogsz-e még kint a földön túli éjben?
Istenem, oly sokszor azon
Elmélkedem,
Életünk napjai sokszor csak
Küzdelem.