Első találkozás
Folyton hallom a hangodat,
Mely lelkemhez ér, simogat...
Hívószavas vers
Összesúgnak a fák
azon az éjjel.
Szerelem.
Egyszer régen, amikor megismertelek,
Még azt sem tudtam, hogy is nevezzelek,
Megírtuk egymásnak, mi is van velünk,
Milyen a munkánk, és milyen az életünk!
Szívem oly hevesen dobogott,
Csillapodni egy percre nem tudott.
Mosolyt csaltál arcomra,
Mintha rád pillantanom is bűn volna.
Nappalok éjszakák holdak és csillagok,
Remegő gyomorral nélküled meghalok,
Sétálok északnak, aztán meg nyugatnak,
A lelkem félelmei meg nem nyughatnak...
...még négy nap...
Mint facsemete a tűző napon,
Úgy vártam rád a hidegben
Egy nyirkos padon...
Vártam, de nem jöttél...
Biankának
Mikor téged megláttalak, egyből megvakultam,
Egy ideig csendben meglapultam.
Sokáig várva, hogy eljöjjön az idő,
S ígérem, nem leszek egy kutyaütő.
Semmiből érkezett, köd leplén keresztül néha felsejlett.
Talán még tétovázott, megérkezzen-e. Ráérősen közeledett.
Pár néma perc, addig ott álltam szívemben tomboló reménnyel.
Ő lebbenő hajával, bársonyos hajnal köntösében csillogó szemmel.
Sápadt holdként ragyogó haloványszínű orcája tündöklésével.
Ajka szélén megjelenő huncut mosolyával ott termett előttem.
Mint gyors szárnyain elrepülő madár,
Kit a végtelennek távlata vár,
Úgy röppent el a délután is veled,
Melybe bezsúfoltad szép lelkedet,
Hogy eltűnt a mennyt övező határ.
Jönnek az e-levelek, váratlanul gyorsan.
Ötre ott vagyok.
halál
Zord követe az örök sötétnek
eljött hozzám, meglátogatott.
Csontujját emelve rám szólt,
várlak, itt vagyok.
Emlékszel, az első találkozásnál,
eltakartad gyönyörű szemed.
Nem szóltál, csak tétován megálltál,
Én megfogtam a remegő kezed.
Unokámnak
Mikor először megláttalak,
Csak csodáltalak...
Mily pici lény, Isten ajándéka,
Ki Fényt hozott családunkba.
Az utca oly fényes volt, én akkor láttam meg.
Lassú szél fújt, s ő gyönyörű szép ruhát vett.
Ideges voltam, hiszen először láttam,
Oly gyönyörű volt, gyönyörűbb, mint vártam!