Embertelenség
Egyfolytában részeg. Nem csinál az semmit,
Csak dohányzik és iszik. Bámul a pofádba.
Képes a bisztróban maradékot lesni
Tányérodon, még ha ötödször dobják is ki.
gyertyát gyújtok ma is
a világ hadd égjen
mert a fénye hamis
nem bír sötétséggel
Túlnőtt rajtam az élet, hogy ezt tovább így vinni képtelenség.
Oly mélyen fekszem alatta, hogy el fog tiporni, az már nem kétség.
Tapadt volna inkább másra a tegnap semmitérző kényszerbajnoka,
Minthogy ócska, poros ruháját ismét áthozza.
Láthatáron láthatatlan látnivalók lázálma,
Társaságok távolsága, támasztalan tárháza...
Gyötrő a világ, melyben eddig éltél.
Talán soha nem is tudtuk, benne mennyire féltél.
Úgy mentünk el az utcán melletted, mint egy idegen.
Talán csak az kellett volna, hogy elfogadjanak emberségesen.
adventkor tágulnak a terek,
hízni fog mellkasunk, bár keszeg.
József Attila nyomdokain
A házkapuk sok idegen
mind bezáródnak ridegen
sebaj
mind bezáródnak ridegen.
François Villon nyomdokain
Most, hogy az utcára vetetten élek,
abban bízok, Ki mégsem szolgalélek.
Én is ember lennék, s nem holmi hályog,
mondjátok hát meg: Nektek miért fájok?
Szalagmunka mellett megfáradt izom,
A jövőbe vetett hit lassan halványodik...
Itt születtem én is a fényes Hold alatt,
ugyanúgy nekem is vörösen tündököl
égen az alkonyat.
A Föld nemcsak nekem tartogat sok csodát,
s ha óvni is tudnánk, a szelíd természet
nem gyűrné homlokát.
Bárcsak hatalmas szárnyam lenne,
süvítve repülnék messze.
Lángban égő szikrát szórna rátok szemem, megállíthatatlanul perzselne dühös tekintetem.
Jönnétek, hogy elfogjatok.
Más
Minden.
A világ
Megváltozott,
Gőg, pénz úrrá lett.
Koldus ül az út szélén és lesi az úri népet.
Az ő lelke gúzsba kötve, nem teszi a szépet.
Csodálják nézését, irigylik szabadságát,
De nem kérnek belőle, semmiért, világért.