Emlék
...kigyomlált formában legyen
össz átlója derékszöge
rendezettként négyzetgyöke
Mikor a látomásom a jövőbe kószál sokszor,
úgy gondolom hát, csodás, sok felhőtlen órát jósol,
közben érzelmesen a fohászom súgom a szélnek:
kísérjenek a szeretteim az úton, ha félek!
Már
Múlt vagy.
Álmomban
Még be-betérsz.
Feledni vétek.
- Nagyapám! Eszembe jutottál.
Most gondolok Rád nyolc év után -
szól hozzád szerető unokád.
Pipacs-arcú, fürge napok,
forró-ajkú, locska percek
hamarjában tovatűntek,
zsenge álmok elröppentek...
Az arcomon a mosoly csak annak jele sokszor,
Kérdem én
A hited rossz irányba visz el,
Itthon a szív
Édes hazám egy van, ez a szemernyi hely.
Veled fekszem, Veled kelek életre.
Valóra vált szívemnek tavasza,
Frissülő lomb közül Neked szól éneke,
Rólad mesél a kis cinege szava.
Lassan úgy érzem, mintha sosem ismertelek volna.
Csak egy álomszerű képként szólítanál meg újra meg újra.
Talpam alatt a víztükörben szürkére festett emlékeket látok.
Olyanok, mint a meséinkből hátrahagyott maradványok.
"Fájdalmas" búcsú a 2018-tól
Sok minden volt nagyon rossz ebben a nagyon rossz évben.
Sok emlék felidézése fájdalmat okoz nékem.
Próbálok megkapaszkodni egy hangban.
Szól hozzám puhán, édesen és halkan.
Csengenek benne a reggeli edények,
benne bong egy szerethetőbb élet,
és illata is van: mindig más, de mindig
telített gondoskodás. Szertefut a híg
Annó, amikor kisgyerek voltam,
S az asztalra finom ebédet vártam.
Fényes kanalammal tányért kopogtattak,
mert olyan éhes voltam, hogy már nem láttam...
Nem feledlek
Elmegyünk egymás mellett,
Szemed rám nevet.
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom beleremeg.
Bánatos e szív, mi úgy gyötör,
vigaszt keresve csak fájdalomra talál,
s mily kegyetlen a sors ismét,
te boldogság, ki mindig megcsalál.