Emlék
Kezed fogom, óvatosan lépkedünk,
tündéri csodavilágba kerülünk,
fekete sötétben száz apró fényünk,
melyek meghitt utunkat szegélyezik,
mind valaki kedves emlékét jelzik.
Egy nem megvalósult évforduló nem megvalósult pohárköszöntője
Nagy nap ez a mai
Hiszen tíz éve már hogy hozzám az igaz szerelem eljött
Tíz éve hogy a szívemet
rabul ejtette szépséged és bensőd
Csillag volt, fényes, távol.
Hideg éjben forrón lángolt.
Hol voltál, apa, mikor kicsi voltam?
Sok időt töltöttél nehéz munkádban,
Mire hazatértél, betakart az est,
A pinduri lányod elszenderedett.
Nagyanyám, mikor gyerekkoromban sütit sütött,
abból kóstolót vinni egy rokonunkhoz engem küldött.
Ámulattal néztem az öreg, kicsi parasztházat,
úgy éreztem, ennél szebbet soha senki nem láthat.
Amikor én kicsi voltam,
hatalmas volt a világ.
Amikor én kicsi voltam,
őserdő volt egy faág.
Szívemben többé nincs helyed.
Úgy érzem, új életre keltem,
És tiszta lappal indulok,
És amit tettél, elfelejtem.
Álmomban
A kezem még fogta a kezed
A parkban ültünk a kedvenc fád alatt
Gyengéd voltál ahogy magadhoz húztál
A csókod édes volt és lassú és filmszerű
És meg akartam állítani hogy így maradjunk
Hogy az egész világ tűnjön el a fenébe
És ott maradjunk mi ketten...
Sétáltam a parkban,
fürödve a fényben,
ábrándozva magamban
letűnt, régi szépségben.
Rövid az élet,
hogy megtanulj élni.
Kevés az idő,
hogy megtanuld megélni
Már nem az vagyok, ki voltam egykor.
Szememből rég eltűntek az álmok.
Múlt árnyékában
Összegyűrt emlékruhát
Vasal vasalóm
Újragondolom...
Az emlékezet, mi megkopott,
már nem pörgeti vissza a szalagot.
Úgy alakítod az életed, mint az agyagot,
Te hány sávban rögzíted az anyagot?
Van valahol, ott nagyon belül egy sziget.
Benned mélyen, a lelked tengerében,
pontosan a szív és a lélek tengelyében.
Ahova csak a legigazabb érzéseid viszed.