Emlékezés
A tánc, amit nem táncoltunk el
Elrohant sok esztendő, de az emlék bennem él,
ha meghallom a régi dalt, ereimben forr a vér.
Foltokban kékül az ég,
Nincs már bennem
Semmi derék
Vagy lovagias szentiment,
Mit fátyolos szem okol,
Kiírtalak titeket magamból,
Ezek lettetek, tinta, toll.
Kedvesem, ki örökké velem marad,
kinek ajka által nem hallok panaszt,
kinek könnye csendesen folyó patak
vigasztalásra vágyódva hallgatag.
Apák napjára
Nekem nincs a Földön szerető Apám,
kit szívemből köszönthetnék Apák napján.
Nem tudom megfogni dolgos két kezét,
örömmel nézni jókedvű tekintetét,
s érezni, sugárzó arccal öleli gyermekét.
Szeptember végén
Anyám erkélyén
Állok s nézelődöm,
Itt élt sok elődöm.
Emlékszem arcára, szelíd mosolyára,
dolgos két kezére, ölelő karjára.
Kemencében sütött ropogós kenyeret,
zsétárba fejte a jó meleg tejet.
Emlékszem, néha olyan hideg volt a kezem,
S Te akkor mindig szóltál:
- Gyere, ülj le ide mellém, s nyújtottad máris a kezedet.
Felnőttként éltek már sok éve
Gyermeki arcotok én látom
Álmomba kúszó régi képek...
Nagymamám első mennybéli születésnapjára
Elmúlt a napi robot, hazaért a lelkem.
Elintéztem mindent, amit feljegyeztem.
Ledolgoztam a kötelezőt, s mi szív-ügy, azt is.
Leülök a kertbe, s most csak nézem én a gazt is.
Tenger és az égbolt közt a csík
egyenes, a végtelenbe hív.
Ölelnivaló, kéksége mély,
lenyűgöző, a széle sekély.
Oly sok év eltelt azóta, mióta a nagybetűs ÉLET-be kiléptünk,
Számos nehézség, számtalan boldog pillanat eközben elillant.
Fény voltál az életemben,
Útvezetőm napon s éjben.
Tíz éve már...
Rohan az idő, múlnak a hónapok s évek,
éppen tíz esztendeje... tovatűnt egy élet.
Anyákat köszönti a kelő nap sugara,
fényével e szép napot bearanyozza ma.