Emlékezés
Dühöt hadak egymás ellen,
Bosszúvágy a szemeikben.
Vérben úszik egy nagyváros,
Ott a halál arat most.
Nagy háború mementója:
Trianon - népek uszítója!
Aggastyánként itt kísértesz.
Száz év sem elég a véghez?
Egy néma pillanat volt csak,
Minden szavam elakadt.
Egyszer csak történt valami,
Megláttalak, és nem tudtam mozdulni.
Szerettelek.
Leborulok házadnál a hóban.
Átázott ruhám, megfagyott bőröm...
Halk dallam kél, szél zenél rőt avaron,
virágok szirmán a gyertya gyöngyparázs,
a gyász, a bánat túlmutat szavakon,
hisz messze már a szülő, testvér, barát.
Néztelek vers 2.
Néztelek. Gyűlölet nélkül, pillantásaim közé
bedobbant a szívem. Nem féltem,
aludtál, mint gyermek, ki álmodja, játszótér az élet.
Jó Anyám akart,
megszült, féltőn felnevelt,
köszönet érte.
Ölelése szeretet,
jó volt gyereknek lenni.
összegyűrve üldögélt anyám
belémarkolt a messze-föld árnya
ősz bujkált az útszéli lombban
konyhakövön zörrent sóhajtása
arcán megnőttek a részletek
lelke tavasz volt rongyruhában...
Anyák napján a föld és az ég
siratja ölelő két kezét,
siratja eltűnő mosolyát,
és ölét, mely mindig hazavárt.
Anyák napja
Fehér és lila
orgonák illata száll -
Anyám kedvence...
Majd, könnyű leszek,
mint a lepke,
vagy mint az árny,
érinthetetlen,
nem látva, csak érezve,
ébren, álmokban
szeretve...
Szobában aggódásod lépte,
elfáradt sóhajok halk nesze,
pihen a szél ablakod előtt,
a párnáidra fájdalom dőlt.
Mily mélyen befészkeli magát a magány,
Napsütötte nappalon körbeölel a homály.
Hiába melegít selymesen a nap fénye,
Belül cudarul ráz a félelem hidege.
Ó, ha feledni tudnám azt az estét!
Csak feledhetném a Kedves szerelmét
s a gondokat, mik árnyakat vetnek ma rám.