Emlékezés
Eljött hát a nap, már megint itt vagyunk,
hogy felhasítsa ismét szendergő tudatunk
a keserédes emlékezés.
Mert kevés volt, olyan nagyon kevés
az az idő, amíg itt jártatok velünk,
azóta is néha-néha könny lepi be szemünk.
Lengtek az ágak a böjti szélben,
Itt-ott már hóvirág tört életnek utat,
Böjti szellő ébresztette a fák gallyait,
A Nap egyre több erőre kap,
Hiába... ez már március, ez már tavasz...
Fekete éjszaka egén
félhold ül a csillag hegyén,
terjed áradón a török -
de a magyar remény örök.
Édesapámmal még...
Nem gondoltam, jó apámat
most kísértem angyalútjára,
gyásszal itatott, rossz szívének
végső keresztgolgotájára.
Feketenévnap, december 29.
"Március 7." a dátumod,
Téged ünnepeltünk e napon,
December 29-e is rólad szólt,
ekkor mentél el 23:30-kor.
Eltűntek az éveink
egy pillanat alatt,
édesanyám, tegnap még
énem karjaidba szaladt.
Kicsiny a falu, honnét jöttem én,
Tisza-holtág s a Nyugati mentén,
Oly közel hozzá a szép Hortobágy,
Falu szélén vén romtemplom áll.
Pillangók jönnek,
szövik az álmot.
Pillangók szállnak.
Ki az? Ki áll ott?
Tudom, megkésve mondom el,
S lehet, te már nem emlékszel,
Köszönöm a sok élményét,
Sosem adnám semmiért!
Reá emlékezve
"Kalász-kalász, árva Magyar kalász..."
Ha szél oson, ring az arany kalász,
Fülemben cseng apám kedvenc dala:
"Kalász-kalász, árva Magyar kalász..."...
"Gyí, paci, paripa,
ketten ülünk egy lóra";
Évike előre,
Apuka meg hátra.
Nyargalászunk,
hujjogatunk,
vidáman telik a napunk.
Bárki, bármi is...
Június lévén
Apámra emlékezem.
Elment, messze jár...
De hogyan tovább...?
Megszülettünk, ez lét!
Hallgatjuk szív zörejét,
Meg a test napi neszét.
Megszülettünk, már lét...
Egy délutánom Adyval, Józseffel, Radnótival
Rekedtes köhögésem felver holtakat,
Repedtes, bús szívemen némi kétség ül,
S míg egy újabb italt töltök poharamba,
József Attila szól hozzám legbelül.
Tegnap fényképeket nézegettem,
benne volt egy ici-pici pólyás.
Amíg néztem, azon vélekedtem,
hogy mitől lettem vajon óriás?