Emlékezés
Tudod, milyen, ha nem szabad sírni,
Hogy érezhesse, lehet még hinni?
Tudod, milyen még rámosolyogni,
Ha érzed már, most fogja feladni?
Tudtam azt, hogy mit vállalok,
Utamat jól megterveztem,
Azért, mit cserébe kapok,
Nekem kell most megszenvednem.
A késő ősz szitál,
eresz is megered.
Ez rossz időt kínál,
nem leled a helyed.
Pergő percek némán emlékeznek,
elfogyó szépségek, kopott a máz.
Valami történt 39-ben.
Valami megbomlott, valami zárt.
Emberek lépték át a határt.
Eltűnt a lélek, gyúltak a fények.
Élő fenyőillat
lengi be az étert.
Viaszgyertya szaga
oszlat minden kételyt...
Elszáradt virágcsokrok szerény vázában,
magára hagyott ágy egy meghitt szobában.
Itt maradt emlékek, sok kicsi apróság,
nem tudom elhinni, hogy nincsen tovább.
Emlékszel még, emlékszel, amíg
A szívem nálad járt,
Ha elfelejtetted volna, emlékezz hát újból,
Hiszen tudod, nem is olyan rég kinyitottam sorsunk könyvét,
Rájöttem, bent éltél a szívemben, ott voltál halkan, némán,
De elárultalak, bocsásd ezt meg nekem,
Tudod, mennyire szerettelek,
Mégis nehéz volt titkolnom, amit éreztem...
Sose kételkedtem
nagyanyám szavában,
sokat ismételte:
"senki sem hibátlan.
A lélek csak szaturál,
Míg a világ elhasznál.
A létem csak hamu már,
Szépen lassan szerteszáll.
Kati néni, a fertályos asszony
Kis kocsija nyikorgását,
Bő szoknyája susogását
Ma is hallom.
"Megmondom én az őszintét."
E mondatát nem feledném...
Porladó emlékben csillansz fel néha,
egy tűnő hangulat, édes kísértés...
Kedves, vén Platánom,
hadd meséljek néked...
Míg a falut őrzöd,
békém, nyugtom véded!
Megérdemled hát, hogy
hírt közöljek véled...
Élt 5 évet
Egy gyermek lelke szállt fel az égbe,
elmúlás húzott rá fehér ruhát,
Ti ezért jártok most feketébe`...