Erdei állatok
Pillekönnyű hópelyheket kavargat a szél,
A fák ágaira ráült már a dér.
Tapsifüles nyuszi ugrál hóban,
Utána a róka,
Siess nyuszi, mert hamm bekaplak,
Ha nem ugrálsz el gyorsan.
A nádnak levele hajlik föléd,
a madarak fészket építenek melléd.
Március van, a nap szikrázik,
fénye besüt a nagy szikláig.
Brumma-brumma, morog a medve,
barlangjából előjön sietve.
Előbukkan barna maci,
brumm-brumm, mondja nagy jó kedvvel...
Párapamacs lebeg tova lassan a völgy felett,
egy óvatos őzbak, a bokrok közé meredt.
Suta paták surranva koppantak tova,
kökénybokrot rezzentve futottak, vaj`, hova.
Kövér páracsepp hullott a bak orrára,
nem űzte a sutákat, ment a dolgára.
Csak azt ne hidd,
hogy nem rád vár
a farkasfogak éles villanása
tátott szájukban, amikor
tajtéktól csapzott hátuk fölött
a telihold sápadt fénye
világítja meg az erdőt,
hogy a csupasz fák...
állatmese
Az állatok rosszul éltek,
tél hidege marta mind,
nem értették, hogy más népek
mért mulatnak hajnalig?
Rengeteg szusszan, fák árnyas lombja rejti a titkát szemed elől.
Alacsony bokrot akác túlnőtte, erdőt megkezdi, szegélyt jelöl.
Szilfa tövében, kidőlt cser törzsén borostyánsátor, sűrűn benőtt.
Ősöreg bükkök törnek az égig, fiatal fácskák lábuk előtt.
Téli erdőben bóklászok,
etetőknél meg-megállok,
milyen szelídek a vadak,
emberektől nem tartanak.
Felébredt a természet: az erdő,
Trillázástól visszhangos a mező.
Halkan, puhán lépkedek a réten,
Kecses kócsag táncot lejt az égen.
Róka koma meg a nyuszi
Együtt szalad, nyugi, nyugi,
Nem lesz préda a kis nyuszi,
Szaladnak a lagziba.
Élet az erdőn éveken át
Téli tájban
hallgat a fenyves, roppan a hó.
Őz orra nedves,
lépte is puhán toppanó,
társa a kedves,
felhőbe bújó Holdanyó.
Egyszer volt egy őzike
Kinek neve Győzike
Az erdőben kóborolt
Apja, anyja sose volt
Setesuta őzike
betévedt a kertünkbe,
árvácskákat szaglászta,
a fa kérgét megrágta.
Magányomban jártam-keltem én,
s ő ott állt az erdő közepén.
Sűrű árnyak, fiatal hajtások,
fénylő levelek, s kopár szárazak, melyek régiek.