Erdő
Síkfőkúti háznak
teraszán pihenek,
gyönyörű, szép őszben
írom a versemet.
Nyuszimama az erdőben
felkészül a húsvétra,
festett színes tojásait
az ablakba kirakja.
Virágba borult az erdő,
még gyönyörűbb így e táj.
Boldogság önti el szíved,
látványa oly nagyon csodás.
A vékony jégtakarót megcsipkedi
néhány apró madár.
Pici teremtések születnek
bokor alján, világunk ágas-bogán.
Deresen csillogó gyémántbérceken
ragyognak messze a magas hegyek.
Szétszórja fényét ezernyi csillag,
hozsannát zeng a téli berek.
Sötét erdő szűri a fényt,
mit a büszke hold köpött,
csend sikolya kiabál
kiszáradt ágak között.
Sűrű ködben sűrű erdő,
Sötétedéskor ő eljő.
Nézd a fákat, nézd a ködöt,
Nem tudod, mi vár amögött.
Mohazöld reménység
Kirándulni hív az erdő,
vendéget vár télen, nyáron,
mikor mély álmából ébred,
vagy "ősz húrja zsong" a tájon.
Napfény tükröződik a hullámzó vízről,
Lassan-lassan végre nyugovóra készül.
Eljön lassacskán pénteknek a vége,
Az idő vaskereke nem nyugszik egy percre sem.
Szilvásvárad felé vezetett az utunk,
erdők hűvösében lassan odajutunk.
Szalajka völgyében kis patak csörgedez,
pisztrángos tavakba szállítja a vizet.
Őszi erdőn köd gomolyog,
úton levél poroszkál,
pókok hosszú hálót szőnek,
leng a fényes ökörnyál.
Egy jégbe öltözött világ
Felöltötte a fehér ruhát.
A hegyek, az erdő, mind nemes, fehér,
Belepett mindent a dér.
Rozsdás a tölgyfa, sárgulnak a nyárlevelek,
az erdő fái között csendben lépegetek.
Két eperfa éppen álomra hajtja fejét,
lerakják lombjaik szivárvány színét.
Jártál az erdőben, tisztáson, ligetben, voltál vízesésnél, sziklák tövében?
Féltél, szeretted, vagy közömbös volt néked az ösvény, amely hozzám vezette a lépted?
Csendes az ősz.
Bronzszínt érlel.
Vén gally játszik
Nyirkos fénnyel.