Erdő
Az erdőtűzről haikuban...
Forró erdőtűz
Tombolva pusztít mindent.
Életek vége...
Éjjeli gubanc a ködös szemtükörben.
Tévedjünk el tölgyerdőd mély üregében.
Lent a völgyben fürge patak
csörgedezik, tovaszalad.
Vihar dúlt még tegnap este,
a szép erdőt körbenyeste.
Sóhajtoznak az öreg fák,
megtépázott lombkoronák.
Suttog az erdő, suttogok én is,
elszáll a szélbe rengeteg félsz is,
nem hallják hangom, pedig beszélek,
nem számít más, csak az önös érdek.
Sétahajó úszik
a vízen lefelé,
Visegrádon vagyok
útban hazafelé.
Motorfűrészemmel megtöröm a csendet,
csendes kiserdőmben ezzel teszek rendet.
Falevelek hullnak a dércsípte fákról,
madarak röppennek a fűrész zajától.
Nem szeretem a húsvétot, nem volt szerelmem soha!
Bekötözött sertés jajszón hűlt, kegyetlen sors - milyen mostoha!
Feszülős ing, szűk zakó - a nyakkendő is fojtogat.
Szemet maró, olcsó szagok feszítik keresztre kínomat.
Áll egy erdő a folyó szélén,
Otthona az megannyi fának,
Egy kisfiú ül szülei ölén,
Egy percet sem hagyva apjának.
Város szélén fú` szél lengén,
És csak száll a szőlős között,
Simogatva minden szálat.
Hajnali pacsirtaszóra ébredtek
az odvas tölgyfákban élő kis manók.
Csütörtök reggel csillogó szemekkel
indultak fogni száz tarka pillangót.
Az égboltot gyertyafénykristály
díszíti fent a magasban,
százmilliónyi csillagcsokor
szikráz a kékbe aranyat.
Kirakós játék
Néha csak úgy
Elidőzök a bánat erdejében,
És jégcsákányként furakszik
Belém a rosszindulat.
Gyönyörű, szép a táj, hó takar már mindent,
erdei ösvényen szarvas jár serényen.
Vaddisznó szaladgál, eltűnik a tájban,
őzek jönnek-mennek, borzok szaladgálnak.
Ünneplőbe öltözik lassan az erdő,
őzek és nyulak sorban állnak.
Koszorúba fonják lassan a csigákat,
és dalolva köszöntik a vadlibákat.
Fakó táj, sűrű köd,
Pöndörödött ciher -
Őz inal, avar zörg`
Fent cinege pityeg.