Erdő
Az őszi erdő útját járom,
A levelek peregve hullnak,
A rőt-arany avarban
A fájdalmak elcsitulnak.
Nyári éjszakán erdei vászonlakból
Kidobott kényelmetlen, girhes fekhelyem,
Talán aludtam volna, de így páholyból
Az eget nézem, s csöndesen elmélkedem.
Lomb alatt sétál
a gyereksereg,
kalandra vágynak
a gyermekszemek.
Járvány idején
Fél Az, ott... lassul a világ,
míg idekint gyorsul, nyílik.
Éled a föld, a vadvirág.
Tavasz van! Messzire hírlik.
Felhő pamlaga a zöld erdő felett
körbe tolong, a fák csúcsaira lóg.
A Nap meg-megáll, fátyla megremegett.
Mindenütt millió esőcsepp pereg,
megtördelik a fülledt, párás csendet.
Tudom, hogy az erdőnek lelke van...
Tudom, hogy az erdőnek lelke van...
Szinte hallom csendes lélegzetét....
Minden fehér csupa-csipke,
magot keres kicsi cinke,
őzgidácska csetlik-botlik,
körötte a friss hó porzik.
sziporkázva szórják fényüket
hideg téli estén a csillagok
fagybalták mutatják élüket
jégvirág nincsenek illatok
Élet az erdőn éveken át
Téli tájban
hallgat a fenyves, roppan a hó.
Őz orra nedves,
lépte is puhán toppanó,
társa a kedves,
felhőbe bújó Holdanyó.
Quadok zaja
zúzza szét a csendet,
az erdő bája
némán kesereg.
Kedvenc helyem egy szép erdő,
ágak között a fény eljő.
Fák növését megcsodálom,
olyan szép hely, mint egy álom.
Lepkék szállnak kecses testtel,
szép szárnyakkal nyári szélben,
az örökös napsütésben,
virágos rét közepében.
Gombák
Nagy kalapban sok kis ember,
gombák nőnek erdő szerte,
kosarad, ha teleszeded,
szakértővel nézesd azt meg.
Vivaldi
Nyári melegben
szellő sem rebben,
nyögve bújna, ha tudna.
Fák lombja bágyad,
hajnali vágyat
feledve csak aludna.