Erdő
Lent a völgyben fürge patak
csörgedezik, tovaszalad.
Vihar dúlt még tegnap este,
a szép erdőt körbenyeste.
Sóhajtoznak az öreg fák,
megtépázott lombkoronák.
Nem szeretem a húsvétot, nem volt szerelmem soha!
Bekötözött sertés jajszón hűlt, kegyetlen sors - milyen mostoha!
Feszülős ing, szűk zakó - a nyakkendő is fojtogat.
Szemet maró, olcsó szagok feszítik keresztre kínomat.
Hajnali pacsirtaszóra ébredtek
az odvas tölgyfákban élő kis manók.
Csütörtök reggel csillogó szemekkel
indultak fogni száz tarka pillangót.
Az égboltot gyertyafénykristály
díszíti fent a magasban,
százmilliónyi csillagcsokor
szikráz a kékbe aranyat.
Fakó táj, sűrű köd,
Pöndörödött ciher -
Őz inal, avar zörg`
Fent cinege pityeg.
Kabátot vett őszapócska,
lába alatt sáros tócsa,
az erdőben sétálgatva
cippeg-cuppog a bakancsa.
Milyen vagyok nélküled? Mesélem szívesen,
mint egy színtelen szivárvány, fakó színeken
élek, csak éppen lélegezni felejtek el,
mint egy fuldokló, ki levegőért esdekel.
Nyári búcsú
Mintha a nyári Nap utoljára menne le,
mintha ez volna az ő köszönőlevele.
Vivaldi
Nyári melegben
szellő sem rebben,
nyögve bújna, ha tudna.
Fák lombja bágyad,
hajnali vágyat
feledve csak aludna.
Elmúlt a tél, te is látod,
nem kell már a nagykabátod,
hívogat, csalogat, jön már a tavasz.
Vivaldi
Fagy ha még fájna,
nézzél a tájra,
búvik már a hóvirág.
Ahogy volt régen,
fehérből szépen
születik a jó világ.
Vivaldi
A mozdulatban
van mozdulatlan,
f-mollban vacog a száj....
Puha ködpaplant ringat a táj,
Idill pihen cinkéknek fészkén,
Az erdő is elcsendesült már -
Holdfény ül tűlevelek szélén...
Bágyatag erdőn
dermesztő hideg,
a kopasz vessző
fázik, didereg.
Gyémánt-könnyes jégvilággal
köszöntött be a karácsony,
pihe-puha hótakaró,
fehér bársony ült a tájon.