Erdő
Tágra nyitott virágszirmon,
Aranysárga nárciszokon
Varázslatos tavasz ébred.
Hajnal hasad,
harang harsan,
a patakban
halacska van.
Olyanok a télbe fagyott,
fákon pilledő ágak,
mintha fehér halálukban
bágyadtan nyújtóznának.
Dér ül a faágon,
határban szél süvölt,
elmúlt már karácsony,
porlik a hófüggöny.
A hegytetőre
tábortűz illik,
roppan a rőzse,
lángja felizzik.
Szeszélyes évszak, napsütés kínoz,
csordul a bőség, kehelyből iszom
kifacsart alma mézédes levét,
a szőlőtőkén néhány seregély
rózsaszín fürtről csen finom szemet,
a füstifecskénk nem fog már legyet,
elrepült délre a kedves madár,
üres a fészke, mert elmúlt a nyár.
Lent a völgyben fürge patak
csörgedezik, tovaszalad.
Vihar dúlt még tegnap este,
a szép erdőt körbenyeste.
Sóhajtoznak az öreg fák,
megtépázott lombkoronák.
Nem szeretem a húsvétot, nem volt szerelmem soha!
Bekötözött sertés jajszón hűlt, kegyetlen sors - milyen mostoha!
Feszülős ing, szűk zakó - a nyakkendő is fojtogat.
Szemet maró, olcsó szagok feszítik keresztre kínomat.
Hajnali pacsirtaszóra ébredtek
az odvas tölgyfákban élő kis manók.
Csütörtök reggel csillogó szemekkel
indultak fogni száz tarka pillangót.
Az égboltot gyertyafénykristály
díszíti fent a magasban,
százmilliónyi csillagcsokor
szikráz a kékbe aranyat.
Fakó táj, sűrű köd,
Pöndörödött ciher -
Őz inal, avar zörg`
Fent cinege pityeg.
Kabátot vett őszapócska,
lába alatt sáros tócsa,
az erdőben sétálgatva
cippeg-cuppog a bakancsa.
Milyen vagyok nélküled? Mesélem szívesen,
mint egy színtelen szivárvány, fakó színeken
élek, csak éppen lélegezni felejtek el,
mint egy fuldokló, ki levegőért esdekel.
Nyári búcsú
Mintha a nyári Nap utoljára menne le,
mintha ez volna az ő köszönőlevele.
Vivaldi
Nyári melegben
szellő sem rebben,
nyögve bújna, ha tudna.
Fák lombja bágyad,
hajnali vágyat
feledve csak aludna.