Este
Lágy, tavaszi alkonyon
tekinteted kutatom,
ha meglelem,
eláraszt a nyugalom.
Lassan zuhan a nap,
S leesik csöndben, szépen...
Búcsú sugarával int a mezőnek,
Majd megszűnik létezni az égen.
Az életem minden, csak nem normális,
helyzetem kétségtelenül olyan bipoláris.
Egyszer fent, majdnem nem fent, lent,
egyensúlyt, ó, mondd, ha én nem, ki teremt?
Derecskei Kálló partján ülve,
elszaladt előttem egy nagy ürge.
Két lábra állt, kémlelte a tájat,
ilyen látványt nem mindenki láthat.
Vörösre festette a nap az eget
A hadházi Előhegyen,
Egy pohár bor kezemben,
Örömkönnyek szememben.
Bál készül a Nagyteremben,
De hogy nézzek ki a legtökéletesebben?
Hisz ő lesz az, ki a terembe kísér majd,
Ha belegondolok ebbe a boldogságba, szívem nagyot sóhajt.
Itt ülök kint egyedül,
És úgy hiszem, hogy kijössz,
Mert hitemként teljesül,
Hogy csókoddal itt időzz.
Este ültünk a hűs ligetbe`,
Azúr-selyemfény... rajtunk leple.
Égi ruháját, fénykoronáját bontja az este.
Készül a rétes, csábosan édes, bízhatok ebben.
Iyi, bu aksam burada - Jó, ma este itt
Álmos reggelen
Ébredtem fel Izmirben,
Kinéztem az ablakon,
A déli nap megcsókolt.
Négysávoson esti fény
a naplemente leple lett.
Egy pirosnál a félmosoly leleplezett.
Ezt kedvelem!
Este van már, este,
csendes az éjszaka,
a korom sötétben
hogy találok haza?
Hétköznapi kínok
és ünnepi esték.
Emelj a magasba,
hogy bajom ne essék.
Újra visszatért ő messzi földről hozzám,
Mindketten változtunk a hónapok során.
Míg én voltam nyugodt, az ő szava dörgött az égből,
Eljött az az időszak, amikor szívem dobogása változik,
Szememből eltűnt a ragyogás, sötétség vesz körül.
A Nyugtatóm megvilágítja a sötét eget, hogy szépet lássak.
Előttem csak az a keserves világ van,
Amelyben tudom, hogy hozzá nem tartozom...
Mellém ült az ősz egy este
egy álmos ligeti padon,
egyre kedvemet kereste,
felettem a mélykék plafon.