Évszakok
Nézd, pattan a rügy, száz bimbó,
szár szökken, az ág mind ringó,
víg zsongás,
mily pompás,
csirrog a málinkó!
Borzol a szél kusza felhőt,
fodrokat ír a folyóra,
ring a fa dísztelen ága,
hajlik a szépre, a jóra.
Király vagy te, rejtőző, álruhás,
ködből kilépő garabonciás.
Foltos a gúnyád, tarka bekelet,
elnyűhetetlen, régi viselet,
amit ha álmos, fázós lesz a föld,
elővesz újra és magára ölt.
Minden bokorról és ágról,
falon futó repkény szárról
a Nap csillagalakban szórja
lábam elé szitáló, őszi harmatát.
Csipet csapat
verebecske,
csip-csiripel,
jó a kedve.
Évszakok
Perdül a Tél,
szakállát rázza,
zúzmara csillan, s
jégvirág felvillan.
A fákra éjjel új remény ült,
szirmát bontja ezer virág,
lelkünk repült, majd alászédült,
mint hazaszálló vadlibák.
Hegyről, völgyről hó kacsingat
Hegyről, völgyről hó kacsingat,
csipkés tájon ezüst csillan,
fenyőtoboz ring az ágon,
megjött, itt van szent karácsony.
Víg szüreti dombok árnyékba dőlnek,
s míg hordóidba csurran a színarany,
a hegytető, lásd, kopár, virágtalan:
felfal mindent a földillatú tőzeg.
Az erdő búskomor, félrongyos a gönce,
rozsdás avarszőnyeg terül már a völgyre.
Reqviem
Cickány rejtőzködik gombakalap alatt,
ólomkönny súlyától pókháló-lánc szakad,
szúrós pillantással kökény-szemek lesnek,
fagynak körme éles - attól vezekelnek
Nyár-rabjaira zárják a cellát,
göröngyön ülnek, merre a szem lát,
harmatot sírnak, parazsat köpnek...
Szellő. Pille.
Hangya. Tücsök.
Izeg-mozog,
moccan, nyüzsög,
zabolátlan,
pompázatos,
mézaroma,
káprázatos.
Pipacsfejekkel játszik a hajnal,
piros kelyhekben pár cseppnyi harmat...