Évszakok
Keringő
Őszasszonyunk perdült - alázatos tánccal,
galagonya arcán rőzse-fonta ránccal,
tenyér-menedékben pihen alkony nesze,
tegnap-pillanatban bronzos, gyenge keze...
Szakadt felhők földre hullnak,
pár esőcsepp mit sem ér,
jut egy eb a vásott csontnak,
ejnye, megcsípte a dér.
Már alszik a város didergő csendben,
és szél süvít végig kihalt utcákon,
jégvirágot sző a hulló könnycseppre,
felhő jár táncot ezüst holdsugáron.
Nagyon várom,
Mert kívánom,
Imádom!
Hiszem, jő nemsokára,
Úton van bizonyára,
Megérkezik március havára.
Északon tanyáz a makrancos tél,
hópelyhet jajong és fagyról regél.
Csikorszél őrjöng ócska romokon,
hegyekre konok hó esik monoton.
Fehér a táj, ahogy bandukolva nézem,
jégcsapok csillognak kelő Nap fényében.
Tél
Ahogy az olvadt hólé lefolyik a
Dunán,
s jégkristályok koccannak
Budán,
s a kibúvó hóvirágok látvány,
majd ahogy
rásüt a Nap a tavasz lábára,
úgy vártalak tél, hogy...
Csattog a fagy foga,
csipkét sző zúzmara,
fátylát lebbenti
szél támad,
hófehér a világ,
készül a jégvirág
ablaküvegre
mintának.
Hó és a hideg
Fénylő, fehér háztetők,
a fagyos éj leple alatt
leheleted játszik, a cica fázik,
gyönyörű, mikor a hó arat!
a vén ősz caplat ott
zsörtölődve mordul
bár hozzászokhatott
sarkon épp befordul
Kinn tüllszoknyás pelyhek kűrjüket
futják, benn darát hint agyamba
a tévéből valami süket,
biznisz vigyorú handabanda.
szotyiba markolok
néhány mellépotyog
a diót megtöröm
etetőn lesz öröm
halálán a nap
nézd ahogy halad
túl a bokroson
dombon átoson
és fűbe harap
Suttyomban beszökött a pesti ősz.
Avarral szórt járdán kolbászol,
a külső Üllőin szöszmötöl, időz,
amit Vöröshadsereg útjáról
neveztek vissza nemrégen.
Ó, november, jaj, november -
depressziós minden ember,
ködrongyodban perdülsz, fordulsz,
kurta fényben reményt koldulsz