Évszakok
Nem várom az őszt, de mégis szeretem,
tarkasága lenyűgöz, gondjaim feledem.
Már elindult az ősz, hallani halk lépteit,
Kicsit még bizonytalan, csak lassan közelít,
Megbújva a nap fedezékében lelapul,
Csendben várja, míg a nyár fénye egyre fakul.
Siet az idő, nyargal tova,
felhőbojton fénykorona,
arany színe őszi tájat
világít meg, s vadkacsákat
talál nádas közé bújva.
Reggel hajóra ültem, épp dagály volt,
sarjadt a fű, a rügy, úgy elvarázsolt!
Enyém volt az ég, a föld, nem volt határ,
vállamon dalolt egy kedves kismadár.
Nyáron - esőben,
Ősszel - ködben,
Télen - hóban,
Tavasszal harmatban
járhatsz,
ha kedved tartja.
Napfény érik
Barackfákon,
Ízeket gyűjt
Még a nyár...
Őszi szonett
Még felissza a kelő Nap sugára
a hűvös hajnal ezüstös könnyeit,
megsimogatja a vén tölgy görcseit,
puha álomba ringatja utána.
Elgurult a meggymag,
hangosan pattogott,
Vén Tölgy állta útját
hátsó udvarunkon.
Nem erotikus vers kevésbé széplelkűeknek
Nyári életképek
Békanyál helyett ma langy felleg les, legyint.
Hány hányatott sorsú bárd sírja se domborul.
Walesben sem dolgoznak ma, hóhér sem tekint.
Nem kondul most a has, csak a lélek nyomorult.
Nap szemébe néztem reggel
hunyorogtunk mind a ketten,
s mint régi hű cinkostársak
szemléltük a tarka tájat.
Jő világvége?
Sötétszürke felhők gyülekeznek,
Hátborzongatók és ijesztőek.
Este van, - akár éjszaka lenne,
Madársereg szálldos fejvesztetten.
Nyári-mában fogy a létem,
Hajam ősze egyre nő,
Készülődöm már a télre,
Lelkem madáretető.
Gyémántkék égen szikrázó nap ragyog,
lángajka forró csókot ad - szárnyalok,
most utaznék veled messze tájakra,
hol smaragdzöld víz hulláma ringathat.