Évszakok
Szellő a réten
fülembe dalolja,
szép ez az élet,
csodás a világ!
Nyírfa zöldjét
ontja rád
sárgán ég az
aranyág
Fűzfabarka
bolyhain
lepketündér
szárnyain...
Az aranyeső kibontotta szirmát,
Virágok aranyozzák kertedet.
Füledbe sóhajt a szél, neked szól,
Ez a szelíd, bús, tavasz üzenet.
Megtelik zajjal tavasszal az erdő,
minden madár nótára fakad,
lépteink nyomán reccsen a faág,
pattog a ritmus a nóta alatt.
Cukorbevonatú édeni táj,
Jégragyogástól mosolygó száj.
Életet-óvó hótakaró,
Madártápláló szotyola-rakó.
Téli este egy elhagyott parkban
A parkban, a szomorú
hámló padok mellett
elkószált, megfakult
álmok térdepelnek.
Minden olyan lenne, mint régen...
Minden olyan lenne, mint régen...
Most, mintha Tél zörögne és kinn az ablakon,
karcos homály feszül még, s túl hideg van nagyon.
Csupasz faágak zizegve sírnak,
Reszketnek a zord, reggeli szélben.
Fázós ujjaikat égre nyújtják,
Egy kis enyhülést, meleget kérve.
felkelő napon
kiszolgált öreg kutyánk
elnyúlva pihen
...amikor eltűnnek a fűtetlen
forró nyár-éjszakák,
még vágyunk is
takaró leple alá húzódva éli
egymásba gabalyodó ősz-évszakát.
Hogy ne feledjük milyen volt a nyár,
ezer kép és dallam-emlék visszajár.
Vízcsobogás... napsütéses órák,
névnap, születésnap... sütemények torták.
Gyümölcsök a kertben, frissen ha beérett:
eper, meggy, cseresznye, málna íze éltet.
Hideg pára a köd...
felszáll mint Föld sóhaja
ha fordulva, éri már
a Nap sugara;
nem melegít úgy mint nyáron...