Fájdalom
Valahol egy roncs testben fáradt lélek lapul
Valahol egy roncs testben fáradt lélek lapul,
beleszorulva szenved piszkosul.
Kettejük kapcsolata függő viszony,
együtt szenvedésük tényleg iszony.
A szerelem. Hogy milyen?
Örök és szép az élet - véled.
Minden a tied, és mégis minden távol.
Megkaptad, amire vágyol.
Tőrt döftél szívembe,
s szavaid mélyrehatóan égetnek.
Megsebeztél egy életre,
már nem létezik a semmi sem.
Falakat betöltő ablakon
tódul folyton a fájdalom.
Nem hívtam, nem kértem,
mégis állandó vendégem.
Édesanyám kertjében mindig volt virág,
illata édesen átölelt, elillant, ami fájt.
Nem fáztam, bőrig sohasem áztam,
Ő volt a nap, a szellő, az éltető gondoskodás.
Drága Istenünk érettünk halt
fájdalmas kínhalált,
keresztre feszítették, majd
eltemették.
valakiért én imádkoztam,
ki nekem oly fontos volt,
ki egy tavaszi napon a
felhőkre fájdalmat horgolt
Valami különös zene éled,
a lelkemben szólnak dallamok,
minden öröm és fájdalom
itt vonaglik a vállamon.
Mikor eljő március, feldereng egy emlék,
lelkem beleremeg, én bármit megtennék,
hogy feledni tudjak, s a régi seb ne fájjon,
jó lenne felébredni, de ez nem egy álom.
Eltűnni, végtelen óceán.
Elrabolva, kietlen táj.
Üres minden, nincs, aki vár.
Minden létezés fáj.
Hol vannak...?
Hol vannak azok az emberek, akiket a világ sorsa érdekel?
Nem látják, mennyi a szenvedő, ki reménytől fosztott,
Nincsen tető a feje felett,
A szabadban töltik a telet.
A szívem végül megszakad,
homorú, szikes hídra lép,
szénné égve már nem vacog,
pokolba taszít, nem regél.