Fájdalom
Ilyenek vagyunk:
tudjuk, hogy nem szabad, és...
Delet vagy éjfélt üt az óra,
Lassan jár a mutatója.
Tűnik a most a mulandóba,
Kulcs biggyen a zárt ajtóba`.
Rezzen a perc, de ölelném,
Imádnám, ha leülne mellém...
Mind vagyunk tettes.
Mind vagyunk áldozat.
Mind vagyunk sértett.
Mind okozunk kínokat.
Második verzió
Áll egy ház a domb tetején,
A kertben nyílik sok virág...
Könnyeid záporoznak, szíved kong.
Darabokra törte a szíved virágait.
Égőn sajog és több sebből vérzik most.
A sebek nyomán egyszer újra virág nyílik.
Leveszem órám, időm most megnyugszik,
Halk kattogása a csöndben elcsuklik,
Szellemem önmagába ölelkezik,
Emlékbeli bányászat következik.
Oly bánatos e szép ország,
már minden könnye elapadt.
Kiszáradt a patak, szántó,
s az érzők szíve megszakadt.
Valahol egy roncs testben fáradt lélek lapul
Valahol egy roncs testben fáradt lélek lapul,
beleszorulva szenved piszkosul.
Kettejük kapcsolata függő viszony,
együtt szenvedésük tényleg iszony.
A szerelem. Hogy milyen?
Örök és szép az élet - véled.
Minden a tied, és mégis minden távol.
Megkaptad, amire vágyol.
Tőrt döftél szívembe,
s szavaid mélyrehatóan égetnek.
Megsebeztél egy életre,
már nem létezik a semmi sem.
Falakat betöltő ablakon
tódul folyton a fájdalom.
Nem hívtam, nem kértem,
mégis állandó vendégem.
Édesanyám kertjében mindig volt virág,
illata édesen átölelt, elillant, ami fájt.
Nem fáztam, bőrig sohasem áztam,
Ő volt a nap, a szellő, az éltető gondoskodás.
Drága Istenünk érettünk halt
fájdalmas kínhalált,
keresztre feszítették, majd
eltemették.