Fájdalom
Vajon létezik-e fájdalom, vagy az egész csak képzelet?
Hidd el, minden azon múlik, miképp szemléled az életet.
Csak szeretném megérteni,
miért olyan nehéz engem szeretni?!
Túl rossz vagyok, talán túl jó?
Hitem sodródik, mint magányos hajó.
Belém reményeket tápláltál,
Vagy csak az elmém játszott?
Szavad szívemnek hirtelen
Szép kis gödröt ásott...
Nehéz a sors, mit nekem szántak,
Nehéz a pillanatsugár a víg boldogságnak,
Nehéz a perc, amely idejét múlón véget vár...
Szörny a fejben. Kizárnám.
Sötét, sunyi, kegyetlen.
Olyan szép az ég,
Így én sosem láttam még,
Úgy virágzik a Föld,
A fű mégis túl sötéten zöld...
Hogy kezdődött minden? Mikor szerettem belé?
Az első pillanatban? Már amikor nyújtotta a kezét?
Szemembe nézett, és ott lett végem egyből?
Vagy később támadt Ámor távolról, lesből?
Lehetőségek
Kiugrottak kezemből.
Ideért ősz is!
Naiv kislány egyedül.
Ajak, kéz és rozsdás tű remeg,
A sikátor neonfényben vibrál...
A rideg kőbe írott
neveket olvasom,
a magyar ember bízott,
de marta a fájdalom.
Emlékek
Téglából készült, romos kis ház,
kertjében diófák, kerítése faléc,
itt valaki élt!
Udvara nem kicsi, még sincs benne
tyúk, se pipi!
Beleőrülök
Erős ez a fájdalom,
Mert nem lehetsz a vállamon,
Ahogy én sem lehetek a tiéden
Erős, hisz az érzés igaz és tiszta, a fájdalom szüntelen.
Valami fáj, valami éget...
Meddig sóvárog még szívem Érted?
Éjszaka álmomban hallom lépted,
S boldogan zárlak karomba Téged.
Ne is kérdezz! Mit kívánsz tőlem?
Elméd rezzenéseit nem veted papírra, más találja ki, keressen...
Magányba rendezett fekete-fehér holdvilágba réved
édesanyám
Őrzöm egyetlen képed, azt
is a néném küldte nékem.
Sokszor szenvedtem éhezve,
fázva, de visszamennék
veled a régi házba!