Fájdalom
Olyan szép az ég,
Így én sosem láttam még,
Úgy virágzik a Föld,
A fű mégis túl sötéten zöld...
Hogy kezdődött minden? Mikor szerettem belé?
Az első pillanatban? Már amikor nyújtotta a kezét?
Szemembe nézett, és ott lett végem egyből?
Vagy később támadt Ámor távolról, lesből?
Lehetőségek
Kiugrottak kezemből.
Ideért ősz is!
Naiv kislány egyedül.
Ajak, kéz és rozsdás tű remeg,
A sikátor neonfényben vibrál...
A rideg kőbe írott
neveket olvasom,
a magyar ember bízott,
de marta a fájdalom.
Emlékek
Téglából készült, romos kis ház,
kertjében diófák, kerítése faléc,
itt valaki élt!
Udvara nem kicsi, még sincs benne
tyúk, se pipi!
Valami fáj, valami éget...
Meddig sóvárog még szívem Érted?
Éjszaka álmomban hallom lépted,
S boldogan zárlak karomba Téged.
Ne is kérdezz! Mit kívánsz tőlem?
Elméd rezzenéseit nem veted papírra, más találja ki, keressen...
Magányba rendezett fekete-fehér holdvilágba réved
édesanyám
Őrzöm egyetlen képed, azt
is a néném küldte nékem.
Sokszor szenvedtem éhezve,
fázva, de visszamennék
veled a régi házba!
Szerelmes vagyok és ragaszkodok
Szerelmes vagyok és ragaszkodok.
Ahhoz, hogy valaki betöltse
E nyílt sebhelyet,
Ki fájdalmát belém törölné
S betakarná ezt a reszkető vöröskét.
Anyám homlokán sűrű gondfelhő ül,
már fiatalon őszbe borult a haja,
a múltban élve siratja rossz sorsát,
bár tovább léphetne, ő mégis ott marad.
Világok világa,
teremtés csodája,
testben test fogant,
anyaság imája...
Fényességben élünk,
s rothadó virágzásban.
Eltűnik a tisztesség belőlünk
a szétburjánzó gonoszságban.
Van ilyen, sajnos,
ha ritka is tán,
hogy gyermek egy
anyával rosszul bán!