Fájdalom
Zakatolva távolodok Tőled,
minden kattanás kitép a szívemből egy darabot.
A töltés szélén piros pipacsok pirulnak gondolataimtól.
porszem vagyok a vonaton.
Tépett tollú vészmadár,
Vészről vészre tovaszáll.
Tovaleng, mint szélvihar,
Körül`te minden kihal.
Ő csak szeretett volna feltörni,
néhány dolgot eltörölni,
melyet elkövetett még a múltban,
de ő csak itt ül, búskomoran.
egy kis bár asztalánál üldögélek
s hallgatom a blues szomorú hangját,
egy pohár whiskeyvel játszom ujjaim között
míg a füstfelhőt beszívom
ma este jól esik ez a kis nyugalom
Míg ő a széllel végleg elszállt messze,
lágy semmiként a mindenségbe veszve,
szellemkarját a fény felé kitárva -
én itt vergődöm önmagamba zárva.
Most Tél van és a fényt ölelő tükör-ablakon
át a pelyhek hulló halálát bámulom;
mert nem hittem el, hogy nem lehet
szeretnem Téged - s éreztem: egyszer elveszítelek.
Nem akarlak elhagyni, elengedni
Téged, kockáztatva hogy elfeledem
ami bennem történt. De a kerekek
elhagyják a Földet... emelkedek.
Egy levél...
elgyengülök
kicsusszan kezemből a papír,
mintha nem bírná tartani...
Igaz hittel esküm adtam
Fátylamat is magam varrtam
Készülve egy boldog nászra
Lángölelte vidám táncra.
Tudom nem ilyen
rövid életet akartál,
de csak eddig jutottál.
Sötét felhők,
süvítő szelek,
vad fergetegek
záporozó esőcseppek.