Fájó hiány
Még hallom a hangod,
lágy, kedves, nőies.
Még hallom a lépted,
halk, finom, légies.
Elszállt évből tizenhét,
óvó karod rég nem véd,
nem ölelsz át, jó anyám,
elrabolt a rút halál.
és körbe-körbe
mint dögöm ütemén zizzent légy
keringek vágyaim émelyítő körén
spannolt rostjaimba sodort izomhúzódás
az vagyok
csak egy retinámon kínlódó doppler-hatás
belezsúfolva naplementém
vörösbe tolódik...
Ódon, régi öregúr tétován bolyong az éjszakában.
Továbblépne a hídon át egy másik világba.
Űzött az élet,
s hagytál, hogy menjek,
azt hittem, ismersz,
érzed, mit érzek.
Mondd, miért fáj, hogy itt hagytál,
Csak rád tudok gondolni,
Oly sok kérdés, semmi válasz.
Már nem emlékszem csókodra,
Mi nedvesítette száraz ajkamat.
Késő van, a hold már ragyog,
A szívem pedig magányosan sajog.
Késő-van, vártalak, s nem jöttél,
A kései sötétségben te is sötétté lettél.
Őszi szelek sóhajában,
ott lapul az üzenet,
sírkeresztek árnyékában
suttogom a nevedet.
Összehajló fűz közt
csend honol odakinn,
márvány hidegére
csapong az őszi szél.
Behunyom szemem,
filmkockákként fut létem.
Rohan az idő...
Drága Édesapám:
kacagó - kék szemű!
Tőled örököltem
mosolyom és derűm.
Sose mondtad, de én tudom,
mi a szíved legfőbb vágya,
mert régóta bánat marja,
s lelked nyomja tenger árja.
Rabságából szabadul
a boldogult lélek,
mielőtt a dermedt test
sír foglya lesz végleg.
Drága Apukám!
Már
Régen
Elmentél...
Nem vagy velem,
Hiányod még fáj...