Fájó hiány
Virágot ültettem én ma, édesanyám,
hogy gyönyörködhess a Jóisten teraszán,
ülj le, pillants rám, hozd az égi sámlit,
nézd a petúniát, bíbor-szín muskátlit...
Polcon árválkodó rózsás, csorba bögre,
most már gazdátlan lett, magányos - örökre,
selymes, habos kávé nem járja át csendben -
nem hörpint belőle, nem kortyol a Szentem
Cérnaszálnak végét sodorta tétován,
mikor sóhaj landolt a varrótű fokán...
Átfűzte a cérnát, rám pillantott - némán,
mint egy apró tündér, ült a kanapéján
Állj meg vándor, itt, e sírnál,
De ne hullajts könnyeket,
Mert aki e sírba leszállt,
Békességben szendereg.
Már csend van újra bennem,
szelíden fáj a hiány.
Lepergett lombú fák alatt
hallgatag kőhalomba zárt,
hűvös magány
tanítja évek óta,
ami a holtak bölcs hagyatéka:
ahol szeretet él...
Hagyd rám.
Engedd, hogy tomboljon haragom!
Tomboljon az izzadó fájdalom!
Zúzzon össze mindent, mi kedves nekem.
Mozdulatlan minden napom,
üresen ül a vállamon
a felejtés búbánata,
koszos lelkem gyalázata.
Hiányod megint bevájt szívembe,
csak sápadt lehelet száll
bennem, minden hitetések
győztek kegyelemmel,
mert győzni szerettem,
és asszony lettem.
Hiányoznál az életemből,
Elmondom, mielőtt
Végleg összedől.
Hiányozna, ha tekintetünk
Nem találkozna,
S ajkad mosolyra nem húzódna.
Bíborkönnyeket hullajt az alkonyat,
sírokon kicsiny mécsesek ragyognak,
a földre hulló krizantémok szirma,
mint lelketek, olyan hófehér, tiszta.
Újból itt állok a régi ház előtt,
várom, hogy kinyíljon végre az ajtó,
mit feledés pókhálója már beszőtt,
ahol a régvolt idő könnyfakasztó.
Félelem, fájdalom, betegség, gyötrelem.
Megdöbbenés, miértek, érthetetlenség.
Te voltál a legnagyobb támasz,
Tudtam, hogy történjen bármi,
Jóban, rosszban velem tartasz.
Mikor este kihunynak a fények
S a szobámban egymagam vagyok
Felidézem Édesapám arcát.
S könnyes szemmel így fohászkodok...
"Ember, tetted hová vezet? " című vers válasza
Ó, ég és föld s mindenség ura!
Esengve borulok eléd,
lehajtott fejjel, gyermeteg szívvel
szólnék, nem csupán, mint "alkotásod",
hanem mint az EMBER,
a tenmagad képmása!