Fekete
Fekete-fehér, igen-nem,
játszottam már eleget.
Kimondani tilos szavak,
csak magunkba nyelni szabad.
Árnyak
Fekete-fehér árnyak, tárgyak,
Fekete-fehér arcok, vágyak...
Zálogba adtad szívem,
mert többre volt szükséged.
Nem volt elég a szerelmem,
tovább adtad a lelkem.
Hogy írhatnám le, amit érzek?
Nem vagy velem, lassan elvérzek,
A fájdalom keservesen fojtogat,
A négy fal is a neved suttogja.
Fekete fának fekete ágán fekete virág virágzik,
A régi énem jó nagy részét elvesztettem, de nem hiányzik.
Sötétek a csillagok
e bűnös hajnalon.
Hiába közeleg a karácsony,
ha minden jóság a porba hullott.
Nem tudom, itt vagy-e még,
Vagy már elmentél,
Nem tudom. Beleőrültem.
Csak a napokat számolom, meg az
Órákat, perceket, de már elvesztem,
Hogyan következnek a számok,
A matek sosem volt az erősségem.
Ó, te fenségesség!
Bájos, sötét kelme!
Bundád lenyalt szőttese
sűrű kellem selyme.
Fekete a felleg, fekete, kis utca -
maszatol rajtuk az este kormos ujja,
fekete házfalak meg éjfekete lomb,
fekete sziluett és kimért nyugalom...
Fekete-fehér küzdelem,
ördög vagy tán angyal legyen?
Ördög legyen, vessen tűzbe,
s legyen angyal, ki elűzze!
Kinyíltak a kapuk:
Fájó emlék sajdul,
Dérvirágot gyászol
Lelkemben a hiány.
Varázslatos éjjel - tűzpiros vészjel -
nézd a csillagmezőt, vörösen ég el.
Pár zongoraakkord, hegedűszólam...
lágy szimfóniákban álmodok rólad.
"Cukor helyett színt szórj a kávéba és tejbe,"
Úgyis egyhangú már a korty fekete s fehér -
Ne félj változtatni, ha nincs valami rendben,
S az ablakpárkányon is elhervadt a remény.
Egy teljes élet
Feketébe burkolva:
Szilánkosra tört lélek,
Mely sarokban guggolva
Füledbe súgja:"Félek!"
Észrevétlen ugorna
A sötét mélybe.