Felnőtté válás
Eljött hát a búcsúóra,
a szív most vár igaz szóra,
apró, színes emlékképek,
gyermekkorból sok erényed
létre száll!
Aki ballag, bölcsességre vágyna,
mit iskola után az élet tanít,
lelkeknek heves ilyenkor a lángja,
hiszen ünnepelni kell most valamit!
Felnőttem, de mégsem,
Várom már, de félek.
Rajtam minden, sapka, sál,
Nem mehetek mezítláb.
Gyermekkorban
olyan könnyű minden,
felnőttként kissé
nehezebb az élet.
Most, hogy már komoly felnőtt vagyok,
el-elfelejtem minden ajándékodat.
El-elfelejtem, milyen sokat adtál,
s hogy elfogadtad rossz önmagamat.
Örökre. Babaként vinnyogva töröm be
az élet kapuját. Kapok egy anyukát.
Őrökre vágyom még: "Óvunk majd, aludj hát!",
csörgőkre vágyom én, s játékos vödörre.
A szalagavató színpadán
felélednek lassan a fények,
s a diákokat így hívja már
a szalag, mi új hitet ébreszt!
Valamikor kedvenc voltam,
szerettek és nevettem.
Nem így marad. Nem gondoltam.
Bár én mindent megtettem.
az impulzusok, azok fontosak.
ki- és behatás kergetik egymást,
az emlékek idővel foltosak,
s preferálnak egy újabbat, egy mást.
olyanná lettem, mint a hajnali napfény
egy ködös szeptembernek elsején.
úgy viszonyul hozzám a sajátos nagy kény,
s hiába is hazudnak kedvemért.
fogyó levegő élet tavaszán.
e sötétben nem látható a szörny.
de vajon reszket-e a zavarán,
amíg kiosonok, mint csöppnyi könny.
szárad az árnyék a vakolaton,
s emésztődnek a nyári emlékek.
még egy pillanat, és pakolhatok,
hiába sietek, el nem kések.
Meddig tart a türelem?
Már a vaj olvad fejeden.
A hamvas ifjúság már-már elszállt.
Te még mindig önző, gondtalan,
Gyermeki énedben kószálsz.
Repkednek a régi álmok,
gondolatban rátaláltok,
érettségi után
arannyal ír most az élet,
gyermekkorra visszaréved,
így az idő fut ám!
Ballagásod eljött,
érezd, itt a vége,
gyermekből a felnőtt
feltekint az égre!