Fény
Nézek, de nem látok.
Fényben a sötétség, átkok.
Támad a szél, iramlik az árok,
Tapogatózva, félve járok...
Mézillatú nyár jázmin permete lebben
nyár végi esőktől újra nedvesebben,
a Nap, mint az olaj, a hegy mögött úgy fénylik,
a lanka sokszínű virágait fénnyel ékesíti...
Magasabb szféra lakói,
Lélek fényének őrzői.
Küldetéssel születnek le
Anyagi síkú Földünkre.
Hang voltam a sötétben,
S te voltál a fény.
Nem firtattam, ki vagy,
Csak azt kértem, ölelj még!
Szeretnéd, óh, mondd, szeretnéd,
hogy az élet szebb legyen?
Hogy megtaláld lelked kincsét,
s mindig boldoggá tegyen?
...csendpalástom
meg ne halljon
meg ne lásson
senki senki
messze kell most
innen menni
angyallépcsőn...
Aki megszületik,
vállalja a halált is.
Mégis, mi ez a rettegés,
ami mindig utolér?
Hattyúszárnyú, dús szélekkel
Telt meg az alkony,
És megcsókolt egy fehér orgonát
A fényparton,
De már tovább nem mehetett.
Hallgasd meg a szív szavát,
Figyeld meg az érzelmek tavát,
Olykor csendes, olykor viharzik,
De mindig szól hozzád.
Ezüstös fényénél könnyet ejtek,
Fekete égen szomorúan mosolyog rám.
Lobog még...
de véle porlad,
kit szeretünk oly` régen,
mint kialudt tüzek, tűnnek el
földhalmok tengerében...
Megíratlan versekben színezem tavaszom -
szavak, rímek között kövek csendjét hallgatom.
Csokrom néma szóvirágból, pipaccsal teli,
vörös árnyát esténként a holdfény emeli.
Még van fény a szememben!
A nappalok túl fényesek,
Az éjszakák sötétek.
A percek rövidek, a másodpercek évek.
Látod a holdat?
Vajon te is csodálod?
Teljes fényében
Világítja meg a szíveket
S az egész világot.