Fenyő
Bár az ünnepnek kellene zengeni lelkedben,
mégis üres s érzéketlen, eltorzult lényed.
Kis fenyőfa élőn, szépen
álldogált a hóesésben.
Téli égről ezer csillag
megcsodálta, hogyan csillog,
hogy szikrázik a friss hó,
hisz ágain ülni jó!
Első gyertya
Közel jár bizony,
holnap már be is
kopog, de a hó még
nem ropog!
Ma a pokol vöröslő lángja
a látóhatárra költözött,
s hogy megmutassa,
mily hatalma van e világban,
integetett
a csupasz fák ágai között.
"Ó,
szép
fenyő, ó,
jó fenyő..."
- Hangzik réges-régen,
ha a szenteste napja eljő’.
Kis kalácsom, nagy karácsony,
hová lett az édes álmom?
Rég kihűlt már rideg éjben
s szívem fázik melegében.
Csillagok fénye hull a mi fánkra
Hófehér paplan terül a tájra,
dermesztő, rideg kinti világra.
Alszik az élet a hideg ágyban,
szundikál kicsit tavaszra várva.
Kislány koromban csak
arra vágytam,
legyen egy fenyőágam,
egy fenyőágam a szobánkban.
Haiku csokor
fenyőfa gálán
örökzöld díva ragyog
égig ér fénye
Apró pehely, kicsiny csillag,
fényszekérben ég-kocsisnak
tiszta, fehér veteménye,
a hidegnek fejleménye.
A
szép,
zöld fenyőn
csillagfény gyúlt,
ott
felragyogott jövő és múlt,
tündöklő a szeretet-fény, abból
fakad minden remény, minden jövő, smaragdzöld...
Redőnyt lehúzza a tél,
csitul a szelíd szél.
Alszik a föld, szendereg,
álmodik csendesen.
Ó, azok a szép, téli esték!
Alszik az erdő, a mező szendereg.
Ma hitet hint közénk az éden,
emberek ajkai derűt zengenek.
HAGYATÉK
Négy sor, mit írok én,
Ez nem egy nagy regény.
Rád hagyom a szívemet,
Vedd el! - másnak úgy se kell!
Nem vettek tudomást Tavaszról sokan,
bár locsolt, meleget adott boldogan,
törődött állatokkal, növényekkel,
keleti széllel üzent az égre fel.