Festmény
Akartam valami különlegeset,
valami jobbat és szebbet.
Valami szépet és benne a kéket,
miben sugárzik a lényeg.
Néha színekkel álmodok, hogy milyen lenne, ha élne.
Fehér vásznamra, ha kérném, vajon félve lépne?
Halvány festmény a falon.
Az idő önkény, hatalom
megkímélte máig nekünk.
Hadd jártassuk rajta szemünk!
December
Jeges szél akkordja zengeti az erdőt,
rezesek harsognak fájó szimfóniát,
ihletre buzdítja a mennyei festőt,
karácsony havából fakaszt harmóniát
Átszellemült lénye - Művészünk csak alkot,
hófehér vászonra pingál egy-két karcot...
...majd pacsmagol némán - terád cseppent engem...
az ott egy mellékalak
a képből kifelé néz
mögötte romos várfalak
s a bágyadtan intő kéz
kelme ráncaiba vész
vállán a csuha raglán
szabású de széles övpánt
hiába szorítja hasmánt...
Most festek kék, tiszta eget,
vár a papír és az ecset,
fodros felhőn ül egy angyal -
ő az, aki megvigasztal
Ruhája, mint a feslő rózsa szirma,
magasan zárt és rengeteg.
Körötte érzed, hogyan lengenek
az illatok és édes permetek.
Életének most már hatvanadik telén,
még mindig magányosan festeget szegény.
Kopott kabátjában, nyakán kötött sállal,
sajgó szíve mélyén szegénységet fájlal.
A lenyugvó Nap miatt volt...
Az égről épp lebandukolt,
S hogy palettáját lengette,
Véletlenül elengedte...
Vályogház előtt állok, már ütött-kopott fala,
nem járja át semmi, csak pókok szőtt fonala,
a fakapu pántja törött, az ajtó zárja rozsdás,
megette az idő, átrágta a romlás...
Piktorként viselkedett a villám,
Ezüst szemeit rám villantotta.
S feszes lábait görcsbe rántotta
Isten míves keze, ó, s egy hullám
Vágott torz arcába, ősz hajába.
Lennél-e festmény a vásznon,
azon tündöklő napsugár?
Mi az, amit igazán szeretnél?
Énekeld el, kismadár.
Az élet úgy szép, ha zajlik,
perceim csörömpölése, ha hangzik,
ha megélem a pillanatban rejlő csodát
ha magam is meglepődök: - nohát!