Filozófia
Olyan éles ez a pillanat,
Mint a borotva,
Mely a bőrbe hasít,
Karcol a hajnal...
Miért akarom, hogy megértsenek engem?
Miért olyan fontos ez énnékem?
Kérdéseim maradtak magamnak:
A kérdés, a sejtelem megmaradt.
Hogy részed legyen a földi Édenben,
Hát láss meg szépet s jót mindenben.
Tükörbe félve nézel,
Ökölbe szorított kézzel.
Folyton az megy a fejedben,
Hagyd abba, azonnal fejezd be!
Engedd meg, hogy olyan legyek,
Amilyet gyermekeim álmodnak meg!
Engedd meg, hogy olyat tegyek,
Amire büszke lehet minden gyerek!
Van egy út, tán` sötét, mint az alagút,
Avagy fényes, akárcsak a csillagút.
Valójában milyen? - azt nem tudhatjuk,
Elmélkedve csakis találgathatjuk.
Ismét egyedül ér engem az alkony,
a múzsa szól hozzám kedves hangon.
A tollam készen, csak parancsra vár,
az idő most nem számít, az óra áll.
Élet-halál forog, miként az orsó,
egymást váltják bölcső-koporsó.
Ez az élet... létünk kincse,
élünk, halunk aztán semmi sincsen?
Minden, ami jó és szép, mit átélhet
ember, mérhetetlen talány nekünk.
Kilépve a végtelenbe, a láthatatlan
világra már nem lát tekintetünk.
Keresztútnál Pusztacsárda,
kutyaugatás vár,
nyitva tartás állandó az
úttalálkozásnál.
Kalitkában ketten éltünk,
Szabadsággal telt kilétünk.
Már mindenünk megadatott,
Mégis pokolra kárhoztatott...
Életem egy egyszerű, zárt ajtóval kezdődik,
Megannyi kulcs más-más helyen férkőzik.
Csak egyetlenegy igaz kulcs tudja nyitni,
Első feladatom ezt a megfelelőt keresni!
Hibáztam... oké... de ez miért baj?
Eső nélkül sincs sohasem vihar!
Elvárják egy tökéletlen világban,
Ne találjak hibát rothadó virágban!