Filozófia
Arcomon szomorú könnyek erdeje,
Megszédültem, székre ülök, ideje...
Csak nézek magam elé, és nem értem,
Hogyan tűnt el minden, miket elértem...
Csendemet szú percegése
sem töri meg,
ha becéző bársonyán
szelíd üzeneted
- mint selymes kezed -
megsimít, anyám.
Semmik vagyunk, s minden leszünk
A semmiben nincsen semmi,
hiányzik belőle minden.
A minden hiányát észrevenni,
bizony mondom, az sem semmi.
Csak vánszorgok bicegve
seregnyi bánatommal
- már régóta csak ez a sántítás tart velem -
de ki figyel rám-e a zajos gépezetben?
Van, hogy futnék jó messzire,
magam elől főleg,
gondolatom messze repül,
itt hagyja a földet.
Furcsa állatfaj ez az ember,
Sokat tűnődöm rajta.
Bánkódik ez életen, ó, mily nagy teher...
Elemeimre esek szét olykor
Atomjaira bontom a környezetem
Majd lehasadt részeim fulladnak
A tudattalan ijesztő mélységébe
Hogy akár csak egy aprócska
Lélekszilánkot is felhozhassak
Személyiségeim romjai közül
Ahol mocskos vágyaim időznek...
Csak ülök és nézek,
Röppennek el a percek.
Bokrok, fák, hegyek
Tűnnek el, mint átlagemberek.
Átlagemberek, kiken csak keresztülnézek.
Kívánság, vágy és a szeretet...
Köztük vajh` mi különbség lehet?
Kiskertemben van sok szép virág,
Jácint, tulipán s csillagvirág.
"A világ csak akkor változik, ha mi is változunk."
Mária Magdolna könnye hull: Istenanyánk ölébe
változást indít, változást lehel
az anyagi testbe zárt szellemünk ködös börtönébe...
Halljuk meg szavát, ahogy intőn nevel!
A bizonytalanság tengerén hánykódva
Egy bizonyos partot keresek,
Miközben vitorlám a kétely tépi.
Vad, gyötrő hullámok közt
Magatehetetlen hánykolódom
Vad szirtek felé, hol a valóság rejlik.
Az élet a kezemet jól megfogta,
De sajnos a folytatást még ő sem tudja,
De mindig van, ki a rövidebbet húzza,
S persze aki az egészet megússza.
Egyetlen csillag világít csak nékem
Odafent, a sötét égen.
Ágyamból legalábbis csak egyet látok,
Ránézek ugyan, de semmit sem kívánok.