Filozófia
Őszi levelek,
Van, ami már barnásba csapott.
Érezni szagát, tán` rothadott?
Ázott úton... téli léptek alatt levelek.
Ősz esőt is hozott, így vizesek levelek...
Vak voltam az elején,
Már homályosan látok,
Sötétség lehúzó ereje
Végleteket rám nyom.
Pókhálón ring a jövendő,
szelíd szél lebben hallgatag.
Mi lesz velünk, ha vihar jő?
Jaj, rettegem, hogy elszakad!
Feledésbe hullnak
régi, rossz emlékek,
fátyol borul rájuk,
ha szállnak az évek;
mi, karcos volt, fájó,
vagy mély nyomot hagyott,
lélekiszapot rá
a feledés rakott.
Ingatag talaj
Minden vagyok a semmi ölén,
Valóságnak homályos köbén.
Rezeg a léc, mert rajta állok,
Megfontolva, remegve járok.
Minden lépésben benne a kudarc,
Mégsem állhatok, az élet egy harc!
Szétvet az ideg
Testem oly rideg
Gerendát tör rajtam
Hátamon jót csattan.
Nap
Csak lopott parázs a testem kozmosza,
pár évtizedre kölcsönkapott otthon.
Hétfőn halkan, haragosan hívott fel.
Kedden kellemesen kedveskedett.
Jobb később, mint soha,
Anya helyett néha mostoha.
Jó munkához idő kell,
Új élethez is 9 hónap kell.
Olyan éles ez a pillanat,
Mint a borotva,
Mely a bőrbe hasít,
Karcol a hajnal...
Miért akarom, hogy megértsenek engem?
Miért olyan fontos ez énnékem?
Kérdéseim maradtak magamnak:
A kérdés, a sejtelem megmaradt.
Hogy részed legyen a földi Édenben,
Hát láss meg szépet s jót mindenben.
Tükörbe félve nézel,
Ökölbe szorított kézzel.
Folyton az megy a fejedben,
Hagyd abba, azonnal fejezd be!
Engedd meg, hogy olyan legyek,
Amilyet gyermekeim álmodnak meg!
Engedd meg, hogy olyat tegyek,
Amire büszke lehet minden gyerek!