Föld
Korai hó hullása közben
Régi, kedvenc zeném hallgatom.
Míg messzire száll az én lelkem,
Felsír bennem egy régi dalom:
"Majd lesz családom,
Bizony lesz nekem.
Mézillatú nyár jázmin permete lebben
nyár végi esőktől újra nedvesebben,
a Nap, mint az olaj, a hegy mögött úgy fénylik,
a lanka sokszínű virágait fénnyel ékesíti...
Engem nem izgatnak a világi dolgok,
mit ember gyűjt össze, tornádó széthordott.
Földi lét porában mit ér puszta létünk,
ha szeretethiány az, amiben élünk.
Hallgasd a Föld szívét,
csak miértünk dobban.
Ezért kéne nekünk
megbecsülnünk jobban.
Gyerekek futnak
A mezőn, pillangókra
Vadásznak talán,
Harminc éve az apjuk
Szaladt a lepkék után.
Rézülepű, arany fodrokba szegte lángjait a kései nap,
Egy-egy üszkös, lomha fát a nyakába vett,
S a tikkadt tarlók sötét árjai úgy borzonganak,
Mint a megfáradt, rongyos vénemberek.
Rabként élem víg, bús perceim,
a négy fal lett a legjobb barát,
ablakba bámul a nyugvó Nap fénye,
s kutyák jelzik, van itt még világ.
A káosz mérgezőn feldúlja elveivel e világot,
tiszta, szent forrást lassan
délibábbal sem látunk...
Drága Földanya
Akár egy színpompás tejútjáró,
száguld s forog tán semmi
közepén,
fénycsillagát körülbolygó,
oly sötét mindenség
hideg szegletén.
Álmodj egy szebb világot,
Felhők fölé egy olyan országot,
Hol virágba borul minden reggel,
S veszélytelen lesz majd az ember.
Féltsd és óvjad környezeted,
Öregszik amúgy is a Föld.
Itt születtem én is a fényes Hold alatt,
ugyanúgy nekem is vörösen tündököl
égen az alkonyat.
A Föld nemcsak nekem tartogat sok csodát,
s ha óvni is tudnánk, a szelíd természet
nem gyűrné homlokát.
szürkeség
Barátságtalan, szürke arcát
mutatja a tél,
s nem szült havat
az ég.
versírás és földmunka
Versírás és földmunka,
van, ki mindkettőt tudja.