Föld
Ma van a Föld napja,
vigyázzunk hát rája,
mert elég rosszul áll
Földünknek szénája.
Fent az ég, és lent a föld,
én kettő között lebegek,
a földön járok, álmodom,
s néha a mennybe megyek.
Rohan a végzetébe az emberiség
Kizsigereli a kapzsi ember a Földet,
hataloméhségében az ember embert ölhet,
gőg szálával varrja hivalkodó ruháját,
közben megveti a szegényebbek gúnyáját.
Föld, te drága kincs,
Isten teremtette csoda,
te adod mindened, mint
gyermekét szerető Anya.
Színeim
Tócsa tükrén zöldben áll a fényjel,
gesztenye rügyre ülve megpihen,
ágak között levélillat fészkel,
harmatkönnye áztatja íriszem.
Vak tornyokban táncolunk pőrén,
társaink hollók és holt eleink,
halott állatok puha bőrén
csillognak sötéten vészjeleink.
Összegyűrt várost hagyott a bús éj,
Holnap határán vesztegel a lét.
Emeld fel fejedet a Mennyország felé,
Amit ott látsz fent, az mind a csillagoké.
Szédítő magasságok,
feneketlen mélységek
s Isten-alkotta csodák.
Idén talán kimarad a tél egészen,
szép lett volna pedig karácsony fehérben.
Hóesésben bámulni fenyőfa fényét,
ahogy betakar minden szürkét, feketét.
Cseppenként izzanak széttördelt emlékek.
Holt napokba csordul reményünk aranya.
Esdekelve hív a szebbre vágyó élet,
és sajgó testén térdel a szent Földanya.
Tönkretevő pesti takony,
Távoli zajos betontenger,
Tisztára mosó Bakony,
Töltekezés lágy természettel.
Megmentheted a lelkedet,
A szívedet, amíg lehet,
Mielőtt még a rettenet
Beléd mar, tép és eltemet.