Föld
Most újra közeleg
mindaz, mi fáj, hogy
ég majd sírodon az
a gyertyaláng!
Ó, ez különös, mily nagy a csend,
pedig köröttem somfordál az ősz.
Ó, ez különös, fakó a Nap,
titok lopódzik, és már jő a bősz.
Parányi sejtek
Az almában, kik épek
Akarnak lenni,
Nem tudják, hogy s hol lehet
A romlást elkerülni.
Mindig a rossz hír az, mi szembejön velem,
azonnal elgyengít, és megfájdul szívem.
Ért már olyan vád is, szomorúan írok,
nem nézhetem tétlen, mit hoznak a kínok.
Sír, jajgat az erdő,
benne temérdek állat,
a Föld hamarosan az
enyészetté válhat.
Szorong az ősz, már belesül a nyár,
hulló levelek álmukban mosolygók,
tolódó évszakok, guruló űrgolyók,
falsba fulladó, vörösen fénylő kvazár.
Amit irántad érzek,
Az olyan, mint az életnek a víz
És a természet kincsei,
Mely a földön egyensúlyt teremt,
És a szívhangján üzen.
2018-as állapotomra hivatkozva
Foglalom a helyet,
akárhol is legyek.
A pelyhét dobja fehérlő kertben a nyárfa,
nem tudni, mi jöhet még kerek e világra.
Az életünk fája alatt harsog a balta,
a rozsdás éveinket is szerteszabdalta.
Kevés egy óra, az ember elégedetlen,
nem elég a hatvan perc az ál-szeretetben...
Miért gondolkodik mindenki hatvanegyben?
Milyen hatalmasra nő a természet,
mily kicsiny benne a telhetetlen ember,
elhagyja, lerombolja az eszméket,
kivág mindent, nem marad csak homoktenger.
Esik eső, s megint jön,
mindjárt itt a vízözön!
"Elkészült hát a mestermű,
tökéletes, mint egy óramű;
fogaskerekeinek folytonos forgása
hoz állandó változást a világba."
Reklamáció
Kedves Univerzum!
Már 24 óra is eltelt utolsó kívánságom óta,
de még nem jött nekem pénz, se levél. (A manóba!)
Pedig nem kérvényeztem tőled sokat. (Vagy mégis?)
Nem tudom, de ügybuzgalmamban született mellék is.
Anyák napján virágcsokrot veszek.
A Szováti temetőbe megyek.
Leteszem az Anyám sírkövére,
itt nyugszik már ő huszonnégy éve.