Föld
Amit irántad érzek,
Az olyan, mint az életnek a víz
És a természet kincsei,
Mely a földön egyensúlyt teremt,
És a szívhangján üzen.
A pelyhét dobja fehérlő kertben a nyárfa,
nem tudni, mi jöhet még kerek e világra.
Az életünk fája alatt harsog a balta,
a rozsdás éveinket is szerteszabdalta.
Kevés egy óra, az ember elégedetlen,
nem elég a hatvan perc az ál-szeretetben...
Miért gondolkodik mindenki hatvanegyben?
Milyen hatalmasra nő a természet,
mily kicsiny benne a telhetetlen ember,
elhagyja, lerombolja az eszméket,
kivág mindent, nem marad csak homoktenger.
Esik eső, s megint jön,
mindjárt itt a vízözön!
"Elkészült hát a mestermű,
tökéletes, mint egy óramű;
fogaskerekeinek folytonos forgása
hoz állandó változást a világba."
Reklamáció
Kedves Univerzum!
Már 24 óra is eltelt utolsó kívánságom óta,
de még nem jött nekem pénz, se levél. (A manóba!)
Pedig nem kérvényeztem tőled sokat. (Vagy mégis?)
Nem tudom, de ügybuzgalmamban született mellék is.
Anyák napján virágcsokrot veszek.
A Szováti temetőbe megyek.
Leteszem az Anyám sírkövére,
itt nyugszik már ő huszonnégy éve.
Már olyan nagyon vártalak,
ím, egyszer csak megérkeztél.
Puha paplannal betakartál,
már érzem, hogy megértettél.
Gyermeki szemedben önmagamat látom,
Ifjú szívedben még a csillagok élnek.
Hova tűnik, mi egykor még lángolt,
Mi oltja ki lelkünkben a szépet?
Nézd, a föld mily csodás!
Ötven év múlva mit látsz?
- Lesz még fény, ragyogás?
- Amit szívedből imádsz,
mikor minden kopár,
a folyókban sincs pisztráng,
hol patak csordogált,
zöld füvet és fát kívánsz.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Pille játszik énvelem,
bukdácsolva kergetem,
madár rikkant élesen,
szelecske néz irigyen,
esőcske kandikál a felhőből,
közeleg a jobb végből.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Valamikor hajdanán, a napnak hajnalán,
született egy kiscsikó ott, a csillagtanyán.
Cseperedett szépen és védettségben,
szabad volt ő a világmindenségben.
Meg tudod bocsájtani,
hogy nem figyeltünk rád?
E pillanattól kezdve
tudatosak leszünk.