Föld
És ott állt a kedves...
Törékenyen, félszegen.
Rozsdabarna haját
Fonta a szél csendesen.
földön lakók garmadával
él a jó ég bumerángja
érzékszervek halmazával
kis csodákkal jól megáldva
Nézd! Bioszféra pusztul,
föld, a víz szörnyen szennyezett!
Őserdeink pusztulnak,
fejsze jajgat, úgy kesereg!
Ami porból lett, az porrá is válik,
Nem ér semmit, itt marad,
Ezért nem a pénz vezérel.
Csak a szeretet éltet,
S a szeretetnek szava.
jeget tör a tánc
harsány hangú muzsikán
télt űz karnevál
Nádas
Ahová tavasszal fehér szárnyú hattyúk
érkeznek,
s nyáron a kis szürke pihések is
megérkeztek.
Itt az ősz,
és a szívem összetört.
Nincs már, mi örök,
csak a végtelen eső.
Bújócskázik a nap az égen,
felhő sütkérezik fényében.
Néha lekacsint ránk, a földre,
napsugarat szór sűrű ködre.
...Szívünk beszív, aztán pumpál, úgy is mondjuk, dobban,
a munkája, ha figyeled, nem marad titokban.
Szilaj paripa suhan szabadon,
szurdokvölgyeken, vad szirteken szárnyal.
Sörénye süvítő szélben lebben
a felkelő Nap aranysugarával.
Szépség és gazdagság egyszerre,
Mely kaput tár nyugat s kelet fele.
Égi fényről álmodik a sötét erdő,
elbóbiskolnak a réten a madarak,
szelíd búgásuk sosem lesz illemsértő,
kéklő magasságot, mélységet áldanak.
Esténként, esténként érzem a hiányod,
ha felszívom magamba a csendet,
és így zárom ki a zavaró világot.
Látod, ehhez milyen sok év kellett,
amíg szokásaid reám is hatottak,
rontottak rajtam, vagy javítottak,
de szokásaimban hasonlóvá tettek.
Magam előtt látom, ahogy ragyogott a kalász,
fényben sóhajtozott, de most nem lengedez,
már csak nyoma van helyén, eltűnt a verejték...
Az ember az anyagi síkba van zárva,
az egó börtöne tárt karokkal várja.
Mindent mániákusan birtokolni akarunk,
nincs is valójában szabad akaratunk.